Hogyan alakult az Egyesült Államok nemzeti érdeke az évszázadok során, mit képvisel a realizmus, illetve a liberális internacionalizmus, és mi most Washington számára az ukrajnai háború tétje? Az MCC vendége volt William Ruger amerikai konzervatív elemző.
Az MCC vendége volt William Ruger, a Charles Koch Intézet kutatásért és politikai ügyekért felelős alelnöke, a Cato Intézet kutatója, nem mellesleg pedig az afganisztáni háború veteránja. Az amerikai szakértőt a realizmus elméletéről és gyakorlatáról faggatta László Krisztián.
Ruger szerint sokfajta módon lehet értelmezni a realizmust, többek között a nemzetközi politika teóriájaként, ami meg akarja érteni és le akarja írni, esetleg meg akarja jósolni a nemzetközi politikát, illetve egyfajta normaként, amely alapján meg lehet ítélni az államférfiakat.
s ebből bizonyos konzekvenciákat von le. A realizmus mindig szem előtt tartja a hatalom egyensúlyát, s végül fontos tényezőnek tartják az emberi természetet is.
Az anarchikus rendszer bizonyos viselkedésformákat táplál, amiben az államok alapvetően a maguk érdekét keresik. Ellentétben a hierarchikus rendszerrel, nem igazán bíznak egymásban, és még kevésbé a nemzetközi szervezetekben. Az államok megvédik magukat a potenciális agresszorok ellen.
és ne más érdekeket tartsanak szem előtt.
Ez a gondolkodás nagyon más, mint a nemzetközi kapcsolatok liberális elmélete – fejtegeti Ruger.
Mint emlékeztetett: az Egyesült Államokat nem mindig a liberális internacionalizmus jellemezte. George Washingtontól egészen 1846-ig, a mexikói háborúig alapvetően realista külpolitikát folytatott az ország. Az USA ekkor még nem volt szuperhatalom, relatíve kicsi ország volt, ami birodalmak között manőverezett, tehát észnél kellett lennie. Washington alkotta meg a be nem avatkozás politikáját, ami távol tartotta az országot a nagyszabású szövetségektől és külföldi háborúktól. Ez száz évig működött is.
ám a második világháborúban a tengelyhatalmak valóban fenyegették Amerika integritását, így szóltak realista érvek a belépés mellett. A hidegháború során hasonló veszélyként tekintett Amerika a Szovjetunióra.
De ekkor már sorra jöttek a hibák is, melyek nagyrészt téves eszmék eredményei voltak, ilyen volt a vietnámi háború is. A Reagan-doktrína okozta az angolai szerepvállalást, ilyen értelemben inkább volt liberális a doktrína. Aztán 1989 után Amerika minden realista kapcsolatot elveszített a körülötte lévő világgal.
Ahelyett, hogy ekkor mértékletességet tanúsított volna, inkább ledobta korlátait, és ostoba háborúk sorát kezdte el, amiket maga keresett, amikre nem volt szüksége, s amik végső soron nem is szolgálták nemzeti érdekeit.
Ruger ide sorolja Szomáliát, a balkáni háborút, Irakot, Afganisztán, Líbiát, amit „teljes kudarcként” jellemzett,valamint Szíriát és most Ukrajnát is.
Ennek az egyik felét a liberális beavatkozás-pártiak adták, mint Hillary Clinton, Susan Rice, Anne Applebaum és Samantha Power – aki nemrég járt Budapesten, hogy „kioktasson titeket” –; a neokonzervatív oldalon pedig olyanok álltak, mint Bill Kristol és Paul Wolfowitz.
Amerika kamatostul megfizetett ezekért a háborúként: csak Afganisztán hétezer elesettet, 78 ezer sebesültet, egymillió rokkantsági kérelmet és több trillió dollár veszteséget jelentett.
A háborúk otthoni hatásait máig nem mérték fel megfelelően Ruger szerint. Más országok összeomlanának ilyen veszteségek alatt, de Amerika csak meggyengült, így még van esélye korrigálni. Szerinte újra kell gondolni a globalista stratégiát, és el kell kerülni az effajta beavatkozásokat.
A kérdésre, miszerint van-e bármilyen nemzeti érdeke Amerikának az ukrajnai háború kapcsán, Ruger úgy felelt, hogy
amelyhez egy eszkalációs örvény vezethet Ukrajnában. „Amerikának mindent meg kell tennie, hogy ezt elkerülje” – szögezte le a kutató.
Biden eddig óvatos volt – mondhatnák sokan –, nem adott meg mindent Zelenszkijnek, de sajnos Amerika „folyamatosan csúszik a nukleáris háború felé”, és majd ha eljön a pillanat, nehéz lesz ellenállni. Az amerikai vezetők már most is olyan dolgokat mondanak, hogy „bármit megteszünk”, hogy Ukrajna nyerjen. Mit jelentenek ezek a szavak? Elbukhat-e Ukrajna, ha Amerika egyszer már bejelentette, hogy bármit megtesz annak elkerüléséért? Mi lesz, ha Ukrajna mondjuk a Krímet fenyegeti? Oroszország nyilván nem fogja hagyni ezt – fejtegette Ruger.
Az előadó rögzítette, hogy természetesen együttérez az agresszió áldozataival, tehát nem amorális hozzáállása, de szerinte a realista megközelítést kell alkalmazni, nem lehetünk idealisták, és óvatosnak kell lennünk. Idézte Orbán Viktort, aki a további NATO-terjeszkedést részben veszélyesnek nevezte, és ezzel egyet is értett.
Természetesen Putyin felelős az agresszióért, de a NATO „nyílt ajtós” politikája „nem segített”.
Ez biztonsági dilemmát okozott Oroszországnak, pedig a háború elkerülhető lett volna. A háború Ruger szerint nem a putyinizmus eredménye, hanem Oroszországot bizonyos nyugati lépések provokálták. Úgy látja: Amerikának sokkal óvatosabban kellett volna lépkednie 2008 után, hiszen még néhány globalista elemző is úgy látta, hogy Ukrajnát nem kellene bevenni a NATO-ba. A NATO bizonyos értelemben „bökdöste a medvét” – zárta végül a beszélgetést Ruger.
Nyitóképen: Volodimir Zelenszkij ukrán és Joe Biden amerikai elnök Kijevben (forrás: Ukrán elnöki hivatal/AFP)
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az ukrán elnök még meg sem kapta a hitelt, de már kilátásba helyezte, hogy nem is fogja azt visszafizetni.
A szakértő szerint a helyi szolgáltatóké most már a felelősség.
Dimitro Kuleba szerint Kijevben mindenki azért imádkozik, hogy Orbán Viktor elveszítse a választást.
Egy vélelmezett orosz támadás és az emiatt talán bekövetkező problémák miatt vegyünk a nyakunkba most rögtön sokkal nagyobb problémákat? Ungváry Zsolt írása.
Az ügyészség szerint azonban nem hibáztak.
A miniszterelnök szerint ez Magyarország és Európa érdeke is.
Pontról pontra helyretették a valótlan állításokat.
Szívszorító szavak, komoly (sport)emberi nagyság!
