A felvétel kapcsán kérdéseket küldtünk el az intézmény vezetőjének. Arra kértük, hogy kommentálja az elhangzottakat. Afelől is érdeklődtünk, történt-e már ilyen eset az iskola, alapítvány történetében. Amint reagál, frissítjük cikkünket.
Az Eötvös-ügyről
Ahogy arról a Mandiner.hu korábban beszámolt, hangfelvétel kering arról az interneten, hogy pénzért akarnak bejuttatni egy diákot az Eötvös Gimnáziumba. Hogy valóban ez történik a felvételen, vagy sem, nem világos, hiába fordult korábban is portálunk kérdésekkel az érintettekhez, így Moss László igazgatóhoz, illetve Kálmán Gáborhoz, a Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökéhez. Válaszokat egyszer sem kaptunk.
Az ugyanakkor bizonyos, hogy nyomozást rendeltek el az elitgimnázium felvételi botránya kapcsán. Napokkal a botrány kitörése után az iskola egy közleményben tagadta, hogy vesztegetés történt volna. Azt állították, hogy „bizton kijelentjük, hogy a hangfelvételből levonható azon következtetés, miszerint az iskola igazgatójához eljuttatott pénz ellenében került be az állítólagos szülő gyermeke az iskolába, nem igaz. A jogszabályoknak megfelelően – mint bármely hazai középiskolában – bizonyos esetekben rendkívüli felvételi eljárás keretében is felvételt nyerhetnek diákok, de ez sosem kapcsolódik anyagi ellenszolgáltatáshoz”.
Említésre méltó az ügy kapcsán egy másik felvétel is, amit szintén a Metropol tett közzé. Itt is egy édesapa és az iskola mögött álló alapítvány vezetője beszélgetése hallható, ezt itt idéznénk: „Azt mondtad, hogy nem mi vagyunk az első kísérleti nyulak ebben a helyzetben, és itt zárójelben jelezném, hogy igaz, amit mondtál, mert a mi ismeretségi körünkben van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették. Van ilyen három a körünkben, hol saját gyermek, hol unoka” – mondja az édesapa, amire Kálmán végig helyesel. Majd azzal nyugtatja beszélgetőtársát, nem az első olyan alkalom, hogy az igazgató a saját hatáskörében vesz fel gyermekeket.