A Kreml természetesen tisztában van vele, hogy egy nukleáris befektetés a világ bármely pontján egyben az adott országgal való hosszú távú kapcsolat erősítésére is szolgál. Az atomprojektek évtizedekig meghatározzák két ország gazdasági egyttműködését, és nem, a dolog nem úgy működik, hogy egy adott ponttól az egyik fél felrúgja a szerződést, és közli, hogy az orosz fűtőelemek és alkatrészek helyett majd nyugatit vesz. Próbálkozott ilyesmivel több ország (többek között Ukrajna) is, de az USA és Kanada által favorizált Westinghouse nukleáris vállalat eredményei annyira csapnivalóak voltak, hogy szépen mindenki visszafordult az orosz technológia felé.
Az adatok azt mutatják, hogy tavaly Magyarországon kívül az EU-ban Bulgária, Csehország, Szlovákia is élénk nukleáris kereskedelmi viszonyt folytatott a Roszatommal, ez a kapcsolat pedig nem is fog megváltozni vagy megromlani a következő években – még a diverzifikációs törekvések ellenére sem. Bár az ukrán vezetés mindent megtesz, hogy rábírja a világot a szankciókra, a világ inkább gyors erőműfejlesztésekbe kezd – orosz segítséggel.
A Roszatom jelenleg a globális dúsított urán piac 30 százalékát uralja, a reaktorüzemanyag szegmensében pedig 17 százalékos a részesedése. Jelenleg huszonhárom futó projektben van érdekeltsége – köztük a paksi bővítésben –, megrendeléseinek összege pedig átlépte a 200 milliárd dollárt.
Az orosz nukleáris ipar elleni szankció az a vörös vonal, amelyet a legtöbb állam még az atomellenes Németország és a Moszkvát szó szerint bármi áron sárba tiporni akaró Lengyelország lobbija ellenére sem hajlandó átlépni. Az energiabiztonság prioritása kivételesen felülírta az asztalcsapkodó indulatokat és a távolból irányított érdekcsatákat.