Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból!
A miniszterelnök inflációról, a magyar uniós elnökség eredményeiről, a gazdaságról, valamint a fantasztikusnak ígérkező 2025-ös évről is beszélt. Összefoglalónk.
Így sikerült „megrogyasztani” az oroszokat. Beszéljenek a számok!
A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 2,9 százalékkal nő idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook,WEO) felülvizsgált prognózisa szerint. Ugyanakkor jövő évi növekedési várakozását az IMF 0,1 százalékponttal 3,1 százalékra rontotta.
A jelentés összeállítói szerint az infláció visszafogása és az Ukrajnával szembeni orosz agresszió az idén is befolyásolja a globális gazdasági aktivitást. Kínában a koronavírus-járvány fellobbanása tavaly visszafogta a világgazdasági növekedést, de a mostanra felszámolt korlátozások utat nyitottak az eddig becsültnél nagyobb gazdasági növekedés előtt.
A jelentés szerint a kockázatok mérlege továbbra is lefelé mutat, de a kedvezőtlen tényezők hatása mérséklődött 2022 októbere óta. A javulás felé mutat, hogy számos gazdaságban kezd élénkülni a kereslet, és gyorsul az infláció lassulása. Ugyanakkor még hátráltatják a kilábalást a koronavírus-járvány súlyos egészségügyi következményei Kínában, illetve eszkalálódhat Oroszország háborúja Ukrajnában, miközben a szigorúbb globális finanszírozási feltételek súlyosbíthatják az adóssághelyzetet.
A fejlett országokra vonatkozó növekedési előrejelzését az idei évre javította, viszont a jövő évre rontotta az IMF. Az idén várhatóan 1,2 százalék lesz a növekedés ebben a régióban, 0,1 százalékponttal magasabb az őszi prognózisnál, 2024-ban pedig 1,4 százalék, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban vártnál. Az országcsoport gazdasága 2,7 százalékkal nőtt 2022-ben.
Az IMF az Egyesült Államok idei GDP-növekedési kilátását javította az egyik legnagyobb mértékben, 0,4 százalékponttal, 1,4 százalékra a tavalyi 2 százalékos bővülés után. A washingtoni székhelyű szervezet jövőre 1 százalékos amerikai gazdasági növekedést vár, 0,2 százalékponttal alacsonyabbat a tavaly októberi becsléséhez képest.
0,2 százalékponttal magasabbat az őszi prognózisban jelzettnél, 2024-ban pedig 1,6 százalékos növekedést, ami viszont 0,2 százalékponttal alacsonyabb az októberben várthoz képest.
Németország idei növekedési prognózisát 0,4 százalékponttal 0,1 százalékra javította az IMF, a jövő évit viszont 0,1 százalékponttal, 1,4 százalékra rontotta. A német GDP tavaly 1,9 százalékkal nőtt. A kínai növekedési előrejelzését az idei évre 0,8 százalékponttal, 5,2 százalékra javította az IMF, amely a jövő évre változatlanul 4,5 százalékos gazdasági bővülést vár. Kína GDP-je tavaly 3 százalékkal nőtt.
Az idei évre vonatkozó előrejelzését 2,6 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,6 százalékponttal javította az IMF.
A világkereskedelmi forgalom tavaly 5,4 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,4 százalékkal, jövőre 3,4 százalékkal bővül. Az idei forgalomra vonatkozó adatot 0,1 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal lejjebb vitte az IMF októberhez képest.
A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának egyszerű számtani átlaga az idén várhatóan 81,13 dollár, jövőre pedig 75,36 dollár lesz. Az idén 16,2 százalékkal csökken az olajár a tavalyihoz képest, ami az őszi prognózisban jelzettnél 3,3 százalékponttal nagyobb mérséklődési ütem. Jövőre várhatóan további 7,1 százalékkal esik az olajár, ez az októberi becslést 0,9 százalékponttal haladja meg.
A globális infláció a tavalyi 8,8 százalékról idén 6,6 százalékra, jövőre pedig 4,3 százalékra mérséklődik a friss előrejelzés szerint. Az őszi várakozáshoz képest az infláció idén 0,1 százalékponttal, jövőre 0,2 százalékponttal lehet magasabb.
A fejlett országokban a tavalyi 7,3 százalék után idén 4,6 százalékos, jövőre 2,6 százalékos inflációt vár az IMF, amely az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését egyaránt 0,2 százalékponttal emelte. Az IMF az euróövezetben idén 5,7 százalékos, jövőre 3,3 százalékos, az Egyesült Államokban idén 4 százalékos, jövőre 2,2 százalékos, Japánban pedig az idén 2,8 százalékos, 2024-ben pedig 2 százalékos inflációval számol.
(MTI)
Nyitókép: Olivier Douliery / AFP