Új szintre lép a hadviselés: a mesterséges intelligenciát tanítanák be az ukránok az oroszok ellen
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
A következő napokban az Európai Unió jóváhagyásával valósulhat meg a tranzakció, amely révén 2,3 milliárd font kerül a rászorulók megsegítésére létrehozott pénzügyi alapba.
A brit kormány Ukrajnának utalja azt az összeget, amely a Chelsea labdarúgócsapatának tavalyi eladásából származik. A londoni futballklub korábbi orosz tulajdonosa, Roman Abramovics tavaly tavasszal bejelentette, hogy az üzletből származó bevételt humanitárius célokra, az Ukrajnában zajló háború áldozatainak és hozzátartozóik támogatására fordítják, értesült a The Telegraph.
A következő napokban az Európai Unió jóváhagyásával valósulhat meg a tranzakció, amely révén
A The Telegraph értesülései szerint a pénz annak az alapnak a számlájára kerül, amelyet az UNICEF brit irodájának korábbi ügyvezető igazgatója, Mike Penrose vezet. Az alapból származó pénzeket a fent említetteken túl oktatási intézmények helyreállítására, valamint orvosi segítségnyújtásra használják fel. Az összes forrást az EU ellenőrzése alatt osztják szét.
Nyitókép: .Jakub Porzycki / NurPhoto / AFP