Legalább a halak

2023. január 22. 20:21

Jobbágyi Zsófia
Magyar Nemzet
Nem csinálok belőle titkot: furcsa, se veled, se nélküled kapcsolatban vagyok Karácsony Gergely hivatalos, főpolgármesteri Facebook-oldalával.

„A napokban olvastam, hogy újabb, az európai fővárosokat pontozó listára került fel Budapest, csak most éppen nem azért, mert a legkedveltebb turisztikai célpont vagy mert a legélhetőbb főváros. Ezúttal annak a felsorolásnak vagyunk Európát tekintve az »előkelő« kilencedik helyén (világviszonylatban a huszonharmadik), amely a világ nagyvárosait vizsgálja a közlekedés hatékonysága szerint.

A szakértők hét kontinens, ötven ország és több mint ezer nagyváros adatait összegezték. A jelentésben többek között a forgalomban eltöltött időt, az utazási költségeket, az üzemanyagárakat, a nagyvárosi forgalomban elérhető legmagasabb sebességet, illetve a balesetek számát is figyelembe vették. Ennek alapján Budapest a kilencedik európai nagyváros, ahol a legförtelmesebb a közlekedés.

Mindez azért is meglepő, mert néhány éve még a The Economist brit szaklap (amelyet hazánk irányába való elfogultsággal korántsem lehet vádolni) Budapestet választotta a legélhetőbb kelet-európai városnak, de 2018-ban hét helyet ugrott előre a világ legkedveltebb turisztikai célpontjainak listáján, és ugyanebben az évben a Bloomberghez kapcsolódó World Chacha-n a világ második legszebb városának választották, magunk mögé utasítva ezzel Rómát, Firenzét vagy Párizst. Nos, innen zuhantunk most a fentebb említett lista csúfos kilencedik helyére.

Ha jobban belegondolunk ugyanakkor, nem is csoda a mélyrepülés – a Lánchíd például már több, mint tizennyolc hónapja le van zárva az autóforgalom elől, jócskán megnehezítve ezzel a közlekedést vonzáskörzetében. Ezzel kapcsolatban a főváros vezetése folyamatosan környezetvédelemről kommunikál – mint ahogy egyébként minden, autósokat kizáró intézkedés kapcsán –, csupán az nem tűnik fel neki, hogy így nemhogy nem fogja ösztönözni a volán mögött ülőket a váltásra, hanem épp az ellenkezőjét éri el.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

2018-ra hivatkozik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés