A hatvanadik évforduló nagyszabású megünneplése Párizsban alkalmat teremt a két ország között az elmúlt hónapokban hűvösre fordult viszony javítására. Az ukrajnai háború következtében az energetikai és a védelmi kérdésekben kibontakozó nézeteltérések a két ország között olyan méreteket öltöttek, hogy októberben elhalasztották az évente hagyományosan megrendezett közös francia-német kormányülést.
A korábban zökkenőmentesebb német-francia viszonyt nehezíti a két vezető közötti temperamentumkülönbség, amely jelentősen meghatározza az együttműködés jellegét. Amióta Olaf Scholz követte Angela Merkelt a német kancellári székben, Franciaország gyakran vádolja Németországot azzal, hogy előzetes egyeztetés nélkül hoz meg döntéseket, miközben a német diplomácia is hasonló szemrehányásokat tesz az Elysée-palotával kapcsolatban.
Ukrajnát támogatni fogják
A Sorbonne egyetemen elmondott beszédükben mindenesetre mindkét vezető jelezte, hogy megingathatatlanul és addig támogatja Ukrajnát Oroszországgal szemben, ameddig csak szükséges
Együtt, európaiként, az európai békeprogramunk védelme érdekében”