Lengyelország, sírni fogsz!

2023. január 21. 20:30

Sinkovics Ferenc
Demokrata
Donald Tusk a progresszió jelszavával simán betuszkolná az országot az Európai Egyesült Államokba.

„A varsói kormány úgy érzi, zsarolják. Hiszen nem kapja meg az uniós pénzét, azt a 35,5 milliárd eurós összeget, amelynek az EU helyreállítási büdzséjéből és kedvezményes hitelkeretéből kellene érkeznie. Brüsszel ugyanazt a forgatókönyvet alkalmazza a lengyelek, mint a magyarok ellen. A lengyelek annak ellenére nem kapnak pénzt, hogy háromnegyed éve aláírták, lemondanak a kormány legfőbb politikai céljáról, az igazságügyi rendszer átalakításáról.

(...) A lengyeleknek járó uniós pénz visszatartását a bírósági fegyelmi kamara feloszlatásához köti Brüsszel, külön kiemelve azt a kifogását, hogy a bizottságba kormányzati delegáltak is kerültek. Egyébként van más gond is a regnáló kormánnyal, például a szigorú abortusztörvény, a média lengyelesítése vagy az úgynevezett LMBTQ-mentes körzetek, közterek, boltok eltűrése. Utóbbi mellesleg alulról jövő kezdeményezés, a részt vevő kereskedelmi egységek a bejáratnál elhelyezett matricával jelzik a tiltást.

Lengyelországban tavaly decemberben 16,6 százalékos volt az infláció mértéke, éves szintje pedig 14,4 körül mozgott. Tavalyelőtt 6,8 százalékos bővülést produkált a gazdaság, ez tavaly jelentősen visszaesett, de vannak hitelminősítők, amelyek ettől még 4,5 százalékos gazdasági fejlődést várnak a lengyelektől 2023-ra. A varsói kormány óvatosabb a nemzetközi válság miatt, a hírek szerint úgy 2 százalékra kalibrálja a GDP idei növekedését. És azt ígéri, hogy 9 százalékra csökkenti az inflációt. Mindezt azért lényeges áttekinteni, hogy tudjuk, fontos az uniós pénz Varsónak. Különösen, hogy az ország LNG-portálokat épít, sőt hat atomreaktort is, és nemcsak megduplázná 140 ezer fős hadseregének létszámát, de rendkívüli fegyverfejlesztési programba és fegyvervásárlásokba is kezdett. Varsó a jelenlegi 2,4-ről a GDP 5 százalékára akarja emelni katonai kiadásait, elrettentendő a szomszédságában háborúzó feleket.

Ezért 2022 tavaszán a lengyel kormány engedett a bírósági fegyelmi kamarával kapcsolatos brüsszeli követeléseknek. Így joggal számíthatott arra, hogy néhány hónapon belül meg is kapja a 35,5 milliárd eurót. Bár az EU elfogadta a lengyel helyreállítási tervet, a kifizetésre mégis nemet mondott. Nem volt ugyanis elég, amit a lengyelek ígértek, Brüsszel követelte az elbocsátott 600 bíró automatikus visszavételét is. Végül Brüsszel nemhogy nem küldött pénzt, de fenntartotta azt a napi egymillió eurós büntetést is, amit az Európai Unió Bírósága rótt ki korábban Lengyelországra. Sőt még az is felvetődött, ha annyira makacskodnak a lengyelek, akkor csökkentik, akár vissza is tarthatják azt a becslések szerint 76,5 milliárd eurós összeget, ami a 2021–2027-es uniós költségvetési ciklusban járna Varsónak a felzárkózási alapból.

Ezután új törvénymódosítási javaslat született, amely igyekszik megfelelni Brüsszelnek, de a koncepció szuverenitási vitákhoz vezetett a kormánykoalíción belüli. Ezt a vitát zárta le végül a szejm, vagyis a lengyel parlament múlt hét végén született úgymond »pozitív« döntése. Megint felcsillant tehát a remény, amelyet Varsó egyébként annak kapcsán is dédelgetett, hogy a majd 9 millió ukrán menekülttel szembeni jóindulatú, segítőkész magatartása – akik közül 3-4 millióan az országban is maradtak –, valamint az Ukrajnának szállított bőséges fegyverkontingensek és az Oroszországgal szembeni szankciók támogatása semlegesíti az unió fenntartásait.

De nem így történt.

(...) A háború nem osztja meg a lengyel társadalmat, amely információink szerint beletörődött az áremelkedésekbe is, a hitelminősítők pedig stabilnak ítélik a gazdaságot, dicsérik, hogy az ország relatíve alacsonyan tudja tartani az államadósságát. Mindennek ellenére a forinthoz hasonló, mesterkélt támadás éri a lengyel valutát is. Októberben minden a választók bölcsességén múlik majd. Persze az ellenzék győzelme után sem szűnne meg Lengyelország háborús részvétele Ukrajna oldalán. Sőt. Donald Tusk a progresszió jelszavával simán betuszkolná az országot az Európai Egyesült Államokba, a lengyelek pedig újra elsirathatnák elveszített függetlenségüket.”

Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Maciej Kulczynski

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Két kenyérjegy között egy húsjegy.

Ez volt a lengyel szendvics 35 évvel ezelőtt.
Emlékszel még rá?
Románia, Albánia messze lemaradva mögöttünk.
Csehszlovákok irigykedve bámulták a mi életünket.

Aztán jött az MDF-KDNP-MSZP-SZDSZ-FIDESZ párthalmaz a D-209-essel, a dilissel meg a pohossal súlyosbítva és lerohasztották az országot és a népét Európa legaljára.
(Hogy rohadjanak meg pártlogóstul....)

Lengyelország közben európai középhatalommá emelkedett, a lengyelek büszkék és higgadtak ( nem nagyképűek és nem is csak a pofájukkal harcolnak), nemsokára európai nagyhatalom lesz, egyenrangú a németekkel és az oroszokkal.
Mi meg már most is csak egy csóró, kizsigerelt kínai csempészáru-elosztó vagyunk sohanemlátott államadóssággal és egy MDP-t alulmúló kormánypárttal.

@12335

....A lehallgatott telefonbeszélgetésben Völner Pál felesége azt mondja:

„A Porschét azt elvitték.”

„Elvitték... nagyon kedvesek” - válaszolja az államtitkár.

„Figyelj, Pali, ezek rohadt mocskok, ezek rohadt patkány mocskok!… Ezek egészen egyszerűen arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit” - mondja Völner felesége, mire Völner azt válaszolja:

„Lehet, hogy fogok is.”

„Most már lehet, hogy itt az ideje, úgyhogy beszéljétek meg az ügyvéddel!” - mondja a felesége.

Ezután így folytatják:

Völner: Csak a sajtó, amit lehoz, elég, amit az ember mond, hogy akkor kicsit meginogjon itt a széke pár embernek. Én nem fogok vádaskodni, tudod mert... De azért elég kellemetlen lesz.

Völner felesége: Meg figyelj, elmennek a büdös picsába. Tehát a választásoknál nem szóltak semmit.

Völner: Meg a családomat hagyják.

Völner felesége: Így van. Úgyhogy innentől kezdve neked aztán tök mindegy, hogy ki borul, meg ki nem borul."

Kedves NER!
A haverotok volt Völner, most köpni fog, he nem kenitek el a mocskosságait.
Melyikteknek mi a véleménye?

(Ja igen! Gyurcsányit is mellé köthetitek.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés