Politizáló tüntetők

„Eleinte szomorúan néztem az úgynevezett pedagógussztrájkot. Ez a szomorúság azonban igen hamar átcsapott először dühbe, majd hamarosan felháborodásba. Felsőoktatásban részt vevő oktatóként megpróbáltam megérteni a lázadókat és beleélni magam a középiskolai kollégák lelkivilágába. Először az döbbentett meg, mennyire ápolatlanok voltak egyesek a szervezők közül. Aztán kifejezetten szégyellni kezdtem magam, amikor azt láttam, ezek a tanárok hagyják, hogy a gyerekek szájából trágárságok hangozzanak el. Ekkor már messze voltam attól, hogy megpróbáljam szimpátiával követni az eseményeket.

Nem szeretném részletesen megismételni azokat a véleményeket, amelyekkel a társadalom jó része reagált: közönségesek, felhasználják a gyerekeket politikai szerepvállalásra, kihasználva azt, hogy minden gyerek örül, ha lóghat; bedőlnek, sőt végrehajtják azt, amit bizonyos pártok és csoportosulások akarnak tőlük, amikor rájuk telepednek; megtagadják a munkavégzést; jogosan követelnek magasabb bért stb. Inkább néhány olyan jelenséget szeretnék felhozni, amelyeket hónapok, sőt évek óta megtapasztaltam szűkebb és tágabb környezetemben egyaránt.

(...)

Ami pedig a középiskolákat illeti: sokan vagyunk, akik aggódunk például az érettségi előtt állók miatt: ki adja meg vagy adja vissza a gyerekeknek a felkészülés lehetőségét és a tanuláshoz való jogukat?

Ez a pálya hivatás, amit a lelkiismeretlenség, netán a szabadosság nem veszélyeztethet. És pont ezért nem szabad felvonulásokra, transzparensek mutogatására vagy éppen ülősztrájkra buzdítani a gyerekeket, akik épp ebben az életkorban a legbefolyásolhatóbbak, és nem látják a mögöttes szándékot, csak a jó bulik lehetőségét.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd