Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nagyon csalódottak, mert most Meloniék is Orbán Viktor példáját követik.

A 2023-as évtől Giorgia Meloni kormánya szigorúbb szabályokat vezet be a Földközi-tengeren közlekedő NGO-hajókra, az erről szóló tervezetet december 28-án fogadták el. Az olasz vezetés célja,
valamint újabb illegális migránsok felkutatását a líbiai partok közelében.

Az új olasz szabályozás egyik lényegi eleme, hogy az illegális migránsok befogadását azon országokra hárítja, amelyeknek zászlaja alatt közlekedett az adott hajó. Természetesen a lépés azonnal felszította a feszültséget az illegális migrációt elutasító Róma és a migrációpárti Párizs, Berlin és Brüsszel között. A legnagyobb migránsszállító hajók ugyanis többnyire francia, német és norvég zászlók alatt közlekednek.
A szabályokat megszegő kapitányok akár 50 ezer eurós bírságot is kockáztatnak, az ismételt jogsértések pedig a hajó elkobzását vonhatják maguk után – szól a rendelet.
ami 2017 óta a legmagasabb értéknek számít.
Ahogy az várható volt, az olasz kormány tervei azonnali ellenállást váltottak ki nemcsak az ellenzéki baloldal részéről, hanem a civil szervezetek körében is. Ugyanakkor a La Repubblica cikke szerint legutóbb az Olasz Püspöki Konferencia is bírálta a Meloni-kormány által belengetett szigorítást. Monsignor Giancarlo Perego a minap ugyanis szintén megkérdőjelezte a rendelkezés jogosságát.
Perego szerint „a fő kérdés az, hogy valóban a civil szervezetek jelentik-e Olaszország biztonságának problémáját, vagy ezeknek a civil szervezeteknek a hajói emberéleteket mentenek-e”. Ahogy a La Repubblica beszámol, Don Tonio Dell'Olio, az Assisi Pro Civitate Christiana elnöke szintén éles kritikát fogalmazott meg az ügy kapcsán. Az egyházi vezető úgy véli:
A La Repubblica még tovább megy, a cikk szerint ugyanis általában az olyan tekintélyelvű kormányok, mint Oroszországé vagy legalábbis kétes demokratikus színvonalú kormányzatok, mint Orbán Viktor kormányfő Magyarországa, azok, akik akadályozzák vagy tiltják a civil szervezetek tevékenységét.
„Ha a civil szervezetek nem megfelelőek, lenne alternatíva: egy második Mare Nostrum-hadművelet, a haditengerészet bevetésével a hajótöröttek megmentésére harmadik felek bevonása nélkül. De ez nem fog megvalósulni: ha az első célpontban a civil szervezetek állnak, a másodikban azok, akik a tengerentúl szeretnének menedéket keresni” – írja a lap.
Az ügyben Annika Fischer, a Sea-Eye igazgatósági tagja is szót emelt, szerinte a Sea-Eye nem követ semmilyen illegális magatartási formát, amellyel megsértené a nemzetközi jogot vagy a „lobogó szerinti államunk” jogszabályait – ez esetben Németországét. „Elutasítjuk a rendeletet, mert attól tartunk, hogy ez konfliktusokhoz vezethet a civil szervezetek és az olasz hatóságok között” – jelentette ki.
Nyitókép: Facebook