Uniós értékek: Kijevben szélsőségesek támadtak meg egy LMBTQ-rendezvényt (VIDEÓ)
Végül sikerült megfékezni a támadókat.
A képzés elvégzése után a résztvevők „be tudnak építeni szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmat az óráikba”.
A Labrisz Leszbikus Egyesület közösségi oldalán ismertette, hogy hamarosan Pécsett, Szegeden és Budapesten indítanak oktatási projektet Befogadó Terek néven.
Mint írták, a projekt célja, hogy „minél több olyan iskola legyen Magyarországon, ahol a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó diákok biztonságban érzik magukat, önmaguk lehetnek és kibontakoztathatják képességeiket”.
A bejegyzésből az is kiderül, hogy úgy vallják,
ezeknek a tereknek a „kulcsszereplői az iskolában dolgozó tanárok, szakemberek”.
Számukra egy 16 órás ingyenes továbbképzést állítottak össze, melynek elvégzése után a résztvevők többek között eligazodnak az LMBTQI fogalmak között, valamint „ismerik a homofób és transzfób törvény negatív társadalmi hatásait”. Illetve „ahol relevánsnak érzik, be tudnak építeni szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmat az óráikba” – sorolják.
A képzést az Amnesty International Magyarország, valamint a Labrisz Leszbikus Egyesület szakemberei és trénerei tartják. A 16 órás tanfolyam elvégzéséről pedig tanúsítványt is kiállítanak – olvasható a Labrisz Facebook-oldalán.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Ficsor Márton/Mandiner