Kifogott a román fogyasztóvédelmen az erdélyi medvesz@rkonzerv

2022. december 1. 13:00
Jobb később, mint soha – most fedezte fel a fogyasztóvédelmi hivatal vezetője a több éves terméket.

A sepsiszentgyörgyi WeRadionak nyilatkozott Mircea Diaconu, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője a Csíki Sör medveszarkonzervje kapcsán. Egy kézdivásárhelyi boltban fedezte fel a terméket, amin „igen meglepődött”. Elmondta,

a termék nem igazán vonható ki a forgalomból, mivel a csomagoláson egyértelműen fel van tüntetve, hogy nem alkalmas emberi fogyasztásra.

Hozzátette azonban, hogy mégis aggodalomra ad okot, hogy a termék „gyurmaszerűen formázható”, így például egy felügyelet nélkül hagyott gyermek könnyedén elfogyaszthatja.

„Azt értem, hogy ez valami szuvenír. De például lejárati idő is megvan adva, amit nem egészen értek, hiszen nem élelmiszerről van szó. Ugyanakkor a fordítás sem teljes. A csomagolásra az van írva, hogy ez egy székely termék, Székelyföldön gyártják. Úgy magyarázták nekem, hogy ezt kézbe lehet venni és úgy formázni, mint a gyurmát. Tehát valamilyen módon »játszani« is lehet vele, de nem tudom, mennyire van rendben, ha egy gyerek beveszi a szájába” – tette fel a kérdést Diaconu.

A dobozon lévő címke szerint a termék 100%-ban erdélyi barnamedve ürüléket tartalmaz,

gluténmentes, tartósítószermentes, vegán”, és bontatlanul, a csomagolásban korlátlan ideig megőrzi minőségét.

A konzervekből befolyó összeget az erdélyi medveproblémák kezelésére fordítják. Nemrég pedig küldtek egyet a konzervből a Transindexnek is, mivel tesztelték a Csíki Csipszet és nem jött be nekik.

 Nyitókép: Facebook

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés