Meghajol a német egyház: mostantól LMBTQ-személyeket is alkalmazhatnak

2022. november 29. 6:26
Alig néhány nappal azután, hogy a német katolikus főpásztorok Ferenc pápánál jártak, megváltoztatták munkavállalóikra vonatkozó belső szabályzatukat és jelentős engedményeket tettek az eddigi, a katolikus tanításhoz illeszkedő rendelkezésekből.

Alig néhány nappal a német püspökök Ferenc pápánál tett látogatása után a német főpapság új, megreformált foglalkoztatási szabályokat vezetett be a németországi katolikus egyház alkalmazottaira vonatkozóan – írja a katolikus.ma portál. A lap kiemeli: az új egyházi foglalkoztatási törvény ezentúl lehetővé teszi, hogy a német egyház munkavállalói nyíltan éljenek újraházasodott vagy azonos neműekkel folytatott kapcsolatban. 

A Német Püspöki Konferencia november végi bejelentése alapján a katolikus.ma kifejti; a német főpásztorok a konferencia általános ülésén biztosították a szükséges többséget a javaslat elfogadásához. Érvelésük szerint az alkalmazottak magánélete, „különösen a párkapcsolatok és az intimitás terén nem tárgya jogi értékelésnek”

Hangsúlyozzák azonban, hogy az új törvény csak az egyháznak dolgozó világiakat érinti, a papokat, szeminaristákat és a vallási rendek tagjait nem. 

A reform előkészítése a lap tudósítása szerint már hónapok óta zajlott. Mint írják, a Szinódusi Út 2022 szeptemberében tartott negyedik közgyűlésén a német püspökök több mint kétharmada megszavazta azt a dokumentumot, amely szorgalmazta a németországi katolikus egyház munkajogának módosítását, hogy a munkavállalók nyíltan élhessenek a katolikus tanítással ellentétes életmód szerint. Az alkalmazottaknak, köztük a katolikusoknak tehát többé nem lehet felmondani azért, mert második házasságban vagy azonos nemű kapcsolatban élnek.

Emlékezetes, hogy korábban a német katolikus egyház 125 alkalmazottja vállalta queer-identitását. A hamburgi érsek akkor tiszteletét fejezte ki a nyilvánosság elé álló alkalmazottak felé.

A német egyházban zajló folyamatokról itt írtunk bővebben:

A német katolikus egyház épp megszűnik katolikusnak lenni

Nem nyugszik a német egyház: a laikusok orruknál fogva vezetik a püspököket, és el akarják fogadtatni a női papságot, a cölibátus eltörlését és további LMBTQ-törekvéseket. A fejlemények felidézik az egyházszakadás rémét, a kezdeményezések ugyanis szembe mennek a katolikus egyház legalapvetőbb tanításaival. Összefoglalónk!

Nyitóképünk illusztráció, forrása a Pixabay.

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Várhatjuk a pápa határozott válaszát, neki olyanja nincs.
Ő csak a keresztényeket, a hiveket szokta ostorozni, hogy nem elég nyitottak a .. mindenre is.

Ez kb. olyan, mintha diploma nélkül lennék mondjuk altatóorvos.

Kérem! Azok a világiak, akik az egyház kötelékében dolgoznak akár önkéntesként, akár fizetett alkalmazottként, azok mások számára követendő példaképet kell, hogy szolgáltassanak. Az egyház ezzel azt üzeni, hogy az LMBTQ stbség követendő erkölcsi példa. POKOLRA VELÜK!

Nemrég egy osztrák pappal beszélgettem, s a kisujja hegyére pattintva egy másik ujjával, azt mondta: tudod, az a baj, hogy a híveink mindig "csak" ennyit engednek a katolikus tanításból...

A baj ott van, hogy a “híveink” helyett a “főpapjaink” szót kéne alkalmazni.

Én a magyar főpapokat ismerem: mindegyik feddhetetlen a tanításban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés