Európát saját vezetői szolgáltatják ki Amerikának – Földi László a Mandinernek

A Békét Európának! Mozgalom felhívásában arról értekeznek, hogy Európa döntéshozói idegen befolyás alatt állnak és külső hatalmi érdekeket szolgálnak ki. Kik befolyásolják őket? 

Érdemes visszatekinteni a ’90-es évek közepéig, amikor olyan folyamat indult el Európában, amely komoly fejlődési perspektívát jelentett a kontinens számára. Elindult Oroszország átalakulása: cári típusú berendezkedéshez tért vissza persze, de mégis, levetkőzte a szovjet érát és európainak vallva magát, intenzív tárgyalásokat kezdeményezett Európa országaival. Emlékezhetünk, hogy még a NATO-csatlakozás is szóba került. A német-orosz közeledés biztató fejlemény volt, hiszen egy komoly energiakészlettel rendelkező hatalom és egy fejlett technológia találkozásából érték keletkezhetett volna. Az Európai Unió mai formájának kialakulását követően azonban olyanok kerültek a döntéshozó centrumokba, akik nem az európai értékeket és azok fejlődését látták fontosnak, hanem egy másik hatalom, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok, illetve az USA mögött is létező gazdasági erőterek akaratát képviselték. Ez pedig egyértelműen az – saját szempontjukból érthető és racionális –, hogy Európa ne legyen erős, ne jelentsen konkurenciát, hanem az amerikai befolyás érvényesüljön és erősödjön. Ennek hídfőállása lett Németország, az unióban pedig rendre az történik, amit Berlin szeretne. Amikor azt mondjuk, hogy Európa számára nem saját értékei és érdekei a fontosak, hanem egy háttérben megjelenő kör érdekei, akkor érthetőbbé válik az illegális migráció mozgatórugója, az ukrán-orosz konfliktus kiprovokálása, az európai gazdaság leültetése a szankciós politika által. Így egy kitett, külső segítségre szoruló világgá lehet süllyeszteni Európát. 

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a fősodratú európai politikum más alapállást képvisel, mint Ön, és a világnézetük nem egyeztethető össze – ez pedig olyan konfliktust szül, amely az ellenoldal cselekedeteinek torz értékeléséhez vezet?

Nyilván nem vagyunk egy hullámhosszon, ez igaz. De nem filozófiai koncepciók különbségét szeretném hangsúlyozni, hanem azt mondom, hogy térjünk vissza a normalitáshoz. 

Az Ön fogalmai szerint mi a normalitás?

Az, hogy Európa egy keresztény világ – ezt pedig az ellenérdekelt fél tagadja. El akarják tüntetni ezt az értékünket, az ebből fakadó identitást és gondolkodást, mert abból következően megkérdőjelezhetetlen az élet védelme a születéstől a halálig. Ők erre nemet mondanak, mert óriási pénzeket mozgat az eutanáziát és az abortuszipart támogató lobbi, amelynek programja politikai szintre emelkedik – ahogy a gender-kérdés, az LMBTQ-lobbi agendája is. Ma már azt állítják, a család nem egy nő és egy férfi a gyermekeikkel, hanem fene tudja, milyen összeállítású rendszer. És azt is mondják, hogy nem kellenek nemzetállamok – de ha azokat megszüntetjük, vége az emberiségnek, hiszen az egy értékrendszert képviselő hagyományok, kultúra, nyelv alkotják a fejlődés alapját és minden, ami ezekből fakad.

De az emberek többsége a normalitás pártján áll ma is, persze megpróbálják őket eltántorítani ettől. Ezért kell síkra szállnunk az értékeink mellett. 

Ez a célja a Békét Európának! Mozgalomnak?

Azt látjuk, hogy Európát egyre inkább olyan helyzetek elé állítják, amelyek folyamatos konfliktusokat jelentenek.

Az Egyesült Államok területéről indulva ma már Európában is zajlik ez a harc és minden ezzel függ össze. Minden, ami ma negatív és a normalitásunkat támadja és tagadja, ami a normális életünket megkérdőjelezi, hadban áll velünk. Az Ukrajna keleti határainál zajló fegyveres konfliktus nem determinálja az energiaválságot, vagy azt, hogy az európai országok lejtmenetbe kerüljenek, hogy az életszínvonal drámaian romoljon a kontinensen és így tovább. Ezek hátterében az áll, hogy egyes érdekkörök saját céljaikat szolgálják ki, a közvéleményt pedig riogatással próbálják formálni. 

Minderre azonnal rá fogják sütni, hogy összeesküvéselméletekről van szó. Tudja valamivel igazolni, amit például az EU vezetőiről állít?

Az elmúlt hetekben szép számmal jelentek meg cikkek arról, hogy Ursula von der Leyen családja hogyan kötődik amerikai gyógyszeripari és egyéb cégekhez, hogyan születtek döntések a járvány idején és hogyan zajlik a döntési mechanizmus az unió legfelsőbb szintjein. Mindezzel még a saját szabályrendszerüket is semmibe veszik. Ezek után már régen távozniuk kellett volna. Nem összeesküvéselméletről beszélek, hanem összeesküvésgyakorlatot bizonyítok. A fenti tételek nem légből kapott állítások, hanem történelmi tények. Az illegális migráció minden alkotmány szerint tilos, az államhatárokat elméletileg mindenki védi és csak a protokollnak megfelelően érkezőket engedi be rajtuk, mégis a szemünk előtt zajlik a folyamat, százezrek, milliók érkeznek.

Nem fiktív elméletekről van szó, hanem tényekről. Hasonlóképpen boncolgathatnánk a februárban megindult orosz offenzívát, de ehhez menjünk vissza 2014-ig, amikor tönkre tették Ukrajnát és létrehoztak egy bábállamot, amelynek semmi más dolga nincs, mint harsogni, amit kérnek tőle. Az orosz gáz európai útjának elzárása nyitotta meg az utat az amerikai LNG-előtt, ami viszont nem tudja pótolni az eredeti mennyiséget, s miközben Amerika jól jár, Európa térdre kényszerül. Ezek nem elméletek, hanem gyakorlatok. Az emberek figyelmét fel kell hívni ezekre a jelenségekre és el kell érni, hogy elgondolkozzanak róluk. Nem kell elfogadni a nézeteimet, de legalább gondolkozzunk közösen a problémákról a saját tapasztalataink alapján! 

Milyen eredményeket várnak egy petíció elindításától, a mozgalom életre hívásától?

Mindez természetesen a figyelemfelhívást szolgálja, önmagában nem fog átütő eredményt elérni. Szeretném hangsúlyozni, hogy amikor Európáról beszélünk, negyvenöt országot értünk alatta; Európa sokkal több, mint az Európai Unió. Arról szeretnénk meggyőzni e negyvenöt ország népeit, hogy ki kell állnunk magunkért és az értékeinkért, hogy a politikusok, ha tévedtek, leválthatók. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 2024-ben európai parlamenti választások lesznek. Még van bő másfél évünk arra, hogy rámutassunk, milyen erőkre nem szabad voksolni. Nem reklámozunk pártokat, nem akarjuk megmondani, kire szavazzanak, de azt látnunk kell, mely politikai erők mennek szembe az európai értékekkel, semmibe véve az abszolút értelemben vett békét. És látnunk kell azt is, ha ilyenekre szavazunk, sosem fogunk kikeveredni a negatív spirálból. 

Az európai közbeszédet most a lengyelországi robbanás határozza meg, amit egyre inkább balesetnek minősítenek. Ön is így látja, erről van szó?

Igen, ez valamiféle baleset volt, de egyelőre nem tudhatjuk, pontosan mi történt. Harcászati értékét tekintve a baleset kategóriába kell sorolnunk a történteket, ami persze tragikus következménnyel bírt, hiszen emberek veszítették életüket. Ennél többet sem harcászati, sem politikai szempontból nem lehet egyelőre kijelenteni. Én nem tartok még ott, hogy ukrán provokációnak minősítsem a helyzetet. 

Ezek szerint, ha eszkalálódni is fog a helyzet, nem a minapi történés lesz a gyújtópont?

Semmiképpen, nem. Amikor a robbanás után mindenki aggódott és a harmadik világháború kitörését vizionálta, a Pengaton nagyon korrekten rögtön jelezte, hogy nem orosz akcióról van szó. Felhívnám ugyanakkor a figyelmet a média felelősségére és szerepére: amikor még semmi biztosat nem tudtunk, a média máris nagyította az esetet és elhamarkodott nyilatkozatokra kényszerített szereplőket. Ez nagyon veszélyes. Értem a hírversenyt, az internetes újságírás gyorsaságából fakadó igényeket, de egy ilyen helyzetben ennél higgadtabban kell viselkedni. 

Lát esélyt arra, hogy jó irányba induljunk és karácsonyra valós béke, de legalábbis fegyverszünet legyen Európában?

Nagyon fontos a különbségtétel a fegyverszünet és a béke között. Előbbi egy ukrán-orosz konfliktus lezárásának első fontos lépése, amit minden áron ki kell csikarnunk, mert nagyon sok dolgot erre építenek; embargót, szankciókat, energiahiányt. De éppen az érdekek ütközése miatt nem látok rövidtávú esélyt arra, hogy érdemi békefolyamat vegye kezdetét.

E területeken is vissza kell nyernünk a béke és a normalitás igazi jellegét és akkor beszélhetünk majd valódi békéről.