Megint ejtette az őshonos kisebbségek ügyét az Európai Unió
2022. november 09. 18:00
Elutasította az Európai Unió luxemburgi bírósága a Minority SafePack kezdeményezőinek keresetét – az aktivisták azonban nem adják fel. Vincze Lóránt EP-képviselő szerint párhuzamos valóságban él az Európai Bizottság, ha azt gondolja, hogy az EU-n belül már minden lépést megtettek a nemzeti kisebbségek védelmében.
elutasította a luxemburgi székhelyű Európai Unió Törvényszéke a Minority SafePack kezdeményezőinek keresetét.
A keresetet a szervezők azután nyújtották be, hogy az Európai Bizottság – dacára az egymillió, kilenc országban összegyűjtött aláírásnak – közölte, nem hajlandó foglalkozni az üggyel, mert a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogaiért szerintük az EU már mindent megtett.
A Minority SafePack arra irányult, hogy felszólítsa az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.
A kezdeményezést elindítói azonban nem adják fel
– erősíti meg most Vincze Lóránt, a kezdeményező Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) RMDSZ-es elnöke.
„Meglepő volt, hiszen korábban a törvényszék következetesen adott igazat a Minority SafePack kereseteinek, és előre bocsátotta több alkalommal is, hogy az Európai Unió elfogadhat olyan intézkedéseket, amelyek a nyelvi és kulturális sokszínűség kiteljesedését célozzák” – tolmácsolja döbbenetét lapunknak Vincze.
„Ehhez képest a mai döntésben azt írják le, hogy az Európai Unió már mindent megtett az őshonos kisebbségi közösségek védelmében, minden területen, amit a Minority SafePack felsorolt” – vagyis az Európai Unió Törvényszéke indoklásában éppen az EB véleményének adott helyt.
A képviselő hozzáfűzi:
„Erre én magyarként, és olyan emberként, aki jártam több európai kisebbségnél, azt tudom mondani, hogy a Bizottság párhuzamos valóságban él.
Mert a mi Európánkban igenis jogsértések vannak nyelvhasználati, oktatási és egyéb területeken, lényegében asszimilációval néznek szembe a nemzeti kisebbségi közösségek. Ez minden csaknem rendben lévő, ahogyan most már a bíróság is állítja.”
Őrtüzek a Székely Autonómia Napján, 2022. október 30-án Székelyföldön (MTI/Veres Nándor)
Vincze hozzáteszi: a Törvényszék döntéseit természetesen be kell tartani, ugyanakkor meg kell vizsgálni a további jogi lépések lehetőségét. „Az ügyvédeinkkel ezt meg fogjuk beszélni, két hónapunk van rá, hogy esetleg fellebbezést nyújtsunk be. Azon felül pedig az a munka, amelyet folytatunk, azt ezután is folytatni fogjuk, hiszen nem ezen az egy alkalmon állt a kisebbségvédelem sikere”.
Mint a képviselő fogalmaz, nagyon sok támogatójuk van.
„Az európai uniós intézményeken belül is, legalábbis az Európai Parlamentben egy nagy többség támogatja az őshonos kisebbségek jogait. Ezekre a támogatókra építve nem mondhatunk le arról, hogy intézkedéseket sürgessünk a kisebbségek védelmében.”
Vincze hálás Magyarországnak, hogy ismét kiállt a kezdeményezők oldalán, és belépett a perbe – ezúttal a másik oldalon Görögország és Szlovákia lépett be. Arra a kérdésre, hogy a Magyarország, illetve a magyar ügyek kapcsán kialakult vagy felerősödött volna egyfajta negatív hozzáállás az orosz-ukrán háború kitörése óta elfoglalt magyar pozíció miatt, a politikus úgy vélekedik, „a törvényszék naponta legalább egy tucat ügyben hoz döntést és mindegyiket szakmailag, jogilag kell mérlegelnie. Én abban bízom, hogy ezúttal is az történt, tehát
a bíróságnak függetlenítenie kell magát minden aktuális politikai fejleménytől,
háborútól, gazdasági válságtól, energia-áremelkedéstől; nem kellene, ez befolyásolja egy ilyen ügyben hozott döntését, mint a kisebbségvédelem”.
A Minority SafePack útja az elmúlt tizenegy évben igen rögös volt: a FUEN, amelyet esősorban romániai magyar, dél-tiroli német politikusok alapítottak, 2013-ban indította a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést. Az EB már ekkor elkezdett gáncsoskodni, s már a kezdetekkor, 2013 őszén elutasította a kezdeményezés bejegyzését, s a FUEN-nek a luxemburgi bíróságon kellett pereskednie már csak azért is, hogy egyáltalán elindíthassa az aláírásgyűjtést; egyébként ugyanez a Törvényszék hozott a FUEN-nek kedvező döntést, az eredeti 11 javaslatból 9-nek helyt adva 2017-ben.
Így Vinczéék – rengeteg politikai, civil, egyházi szereplő és lelkes önkéntes magánszemély segítségével –
2018. április 3-ig össze is gyűjtötték az előírt több mint egymillió hiteles aláírást kilenc tagállamból.
2020 február 5-én az EB-vel való előzetes egyeztetés után benyújtották a kezdeményezés alapján kidolgozott törvénykezdeményezési javaslatokat az Európai Bizottságnak, amely – az Európai Parlament ajánlása ellenére – közölte, nem fog jogalkotási eljárást kezdeményezni a kisebbségi jogvédelem ügyében, mondván: az EU-nak nincs általános jogalkotási hatásköre a nemzeti kisebbségek védelme és a kisebbségi nyelvhasználat terén, mert ez tagállami hatáskör.
Vinczéék ekkor mentek perre – ebben az ügyben hozott döntést a luxemburgi bíróság, s ennek kapcsán kell most először a FUEN-en belül eldönteni, merre tovább.
Vincze Loránt és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára hozza a Minority SafePack Magyarországon összegyűjtött aláírásait tartalmazó dobozokat a Nemzeti Választási Irodába Budapesten 2018. április 20-án. (MTI/Balogh Zoltán)
Vincze lapunknak megerősíti: bárhogy is alakuljon a jogi kimenetel, a lobbimunka folytatódik Brüsszelben, Strasbourgban, minden fórumon;
„egyszerűen nem mondhatunk le az őshonos kisebbségek ügyének a képviseletéről, mert az emberek elvárják, s mert a közösségeknek támogatásra van szüksége.
Egyelőre az Európai Unió késlekedik meghozni a kedvező döntéseket”.
Bár a politikus szerint nehéz lenne megjósolni, mikor sikerül majd a tényleges áttörés, de a kezdeményezők nem adják fel. „Azt gondolom, az szolgáltatná a legnagyobb erénytételt az ellenzők számára, ha most azt mondanánk, ha visszakoznánk, de mi nem így teszünk. Ellenkezőleg, addig folytatjuk, amíg sikerrel nem járunk – fogalmaz.
Vincze szerint már az komoly eredmény, hogy az EB rákényszerült, hogy foglalkozzon a kérdéssel, hiszen korábban sosem vette napirendre az őshonos kisebbségvédelem ügyét. Bár a bíróság kedvezőtlen ítéletet hozott, „de minél többet beszélünk róla, talán annál nyitottabbá válik ez az egész brüsszeli közeg a téma iránt. Addig pedig: folytatjuk” – szögezi le.
Mi a Tisztítótűz hadművelet valódi célja? Ráéghet-e a Fideszre az NKA-botrány? Mi lesz Sulyok Tamással, és mit szól ehhez Brüsszel? Lehet-e visszaút Orbán Viktornak és hogy áll most a patrióta építkezés az Európai Unióban?
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
Nem is a miniszterelnöki mondat ad igazán okot aggodalomra, hanem azok hallgatása, akik számtalan alkalommal kiáltották világgá, hogy megszűnt a sajtószabadság.
Az európai polgári kezdeményezés elindítói szerte a kontinensen mozgósítanak azért, hogy rászorítsák az EU vezetőit a migrációs politika radikális, európai érdekeket képviselő átalakítására.
A helyieknek elegük van, hogy a bevándorlók elveszik tőlük a munkát.
p
0
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 61 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kortárs
2022. november 10. 13:43
Az antiszemitizmus, lmbtqxyu, migráncs jogok tartoznak csak EU-s hatáskörbe! Érdemes ezt minden őshonos kisebbségnek végre felfognia és minden őshonos többségnek is, mielőtt kisebbség lesz belőle is!
Válasz erre
1
1
Estragon
2022. november 10. 10:00
Nos, ha ezek után valamilyen "atrocitás" éri cigány, zsidó kisebbségi "barátainkat", kiváló jogvédőinket el lehet hajtani azzal, hogy "hogy az EU-n belül már minden lépést megtettek a nemzeti kisebbségek védelmében", és ezzel parallel, véget kell vetni korlátlan támogatásuknak!
Minden szinten!
Igaz, hogy e kettő etnikai kisebbség, ám az is, hogy a zsidók esetében ez permanensen változó (vö.: vallás vagy származás? Azaz mikor melyik szolgálja jobban pillanatnyi érdeküket . . .).
Válasz erre
0
0
Lisa
2022. november 10. 05:52
Orbán?
Válasz erre
0
0
piscsik
2022. november 10. 00:57
Legyen átkozott mindenki, aki ellene szavazott!!!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!