Csalfa remények
Berlinnek új impulzusokra van szüksége: ha nem történik kedvező változás, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért akár húsz százalék fölé kerülhet.
Ha nehezek az edzések, a magyar emberekre gondolunk, mondták még februárban a Liu-fivérek. Ma már országot váltanának.
Abból is látható, milyen nagyszerű stáb a magyar, hogy a csapat nem esett szét a világbajnokságon testvére és edzőjük, Lina nélkül sem, mondta a Mandinernek korábban Liu Shaoang. A kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok gyorskorcsolyázó áprilisban még arról beszélt, zavarja, hogy a férfi váltóval nincs még világbajnoki címe, ám olimpiai bajnoki már van, így egyszer azt is szeretné megnyerni „a srácokkal”.
Liu Shaoang tavasszal arról is beszélt lapunknak, hogy testvérével együtt imádják a hazai – azaz a magyar – szurkolást. Mint mondta, „nagyon jólesik, amikor kihallatszik a tömegből egy-egy »Hajrá, Ádó!« vagy »Gyerünk, Liu tesók!«”.
Akkor azt mondta, legfontosabb kritikusai közé tartozik a magyar szakszövetség is, amelynek visszajelzéseire számít és amelyeket komolyan vesz. „Száz százalékig megbízom bennük”, nyilatkozta. Amikor az őt övező népszerűségről beszélt, figyelemre méltó módon különböztette meg Magyarországot és Kínát. Mint fogalmazott, „sem odahaza, sem pedig Kínában nem tudok >>elbújni<< a rajongók elől, ami csodálatos”.
Az interjú legemlékezetesebb szakasza az volt, amikor Liu Shaoang kijelentette:
„Én magyarnak érzem magam. Az, hogy Magyarországért, magyar színekben korcsolyázom, sosem változik.”
A beszélgetés végén azt mondta, pillanatnyilag a milánói téli olimpiáig tud előre tekinteni, ott „nagy céljaink lehetnek”, majd megerősítette: komoly terveik vannak testvérével.
A Liu-fivérek február 26-án videóinterjút is adtak a Mandinernek. Ebben kifejtették: mindenki támogatása sokan jelent nekik. „Amikor a nehéz edzéseken elgondolkoztunk, mindig a magyar emberekre gondoltunk, akik ott voltak, támogattak minket. A nehezebb sorsú emberekre, hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy ki lehet törni” – mondták akkor (az alábbi videóban 5:30-nál).
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang november 8-án kérvényezte az országváltást a magyar sportági szakszövetségnél.
Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid