Jóval gyakrabban fordulunk az internethez, ha az egészségünkről van szó, mint a környező országokban élők – derül ki egy érdekes kutatásból, ami a TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című elemzéssorozatban jelent meg. Lengyel Lívia közgazdásszal, a kiadvány főszerkesztőjével az állami- és a magánegészségügy helyzetéről, a magyarok egészségtudatosságáról is beszélgettünk.
A magánegészségügyről két sztereotípia él a legtöbb ember fejében: az, hogy drága – tehát valakinek bizonyára nagyon jó üzlet – és az, hogy jobb, mint az állami. Azonban ahogy a legtöbb sztereotípiát, ezeket is érdemes fenntartással kezelni.
Ami a pénzt illeti: valóban robbanásszerű növekedés jellemezte a magánegészségügyet az utóbbi években. Az ágazat élvonalbeli harminc szereplője – vagyis azok, akik a legnagyobb bevétellel rendelkeznek a járó és fekvőbeteg ellátásban – 2021-ben az előző évhez képest átlagosan 30-40 százalékos növekedést értek el e téren,
Többek között ez – és még sok más – derül ki a TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című elemzéssorozatból, ami november 11-én jelenik meg, és amelynek izgalmas eredményeiről a kiadvány főszerkesztőjével beszélgettünk.
Több okra vezethető vissza a magánegészségügy ugrásszerű árbevétel-növekedése Lengyel Lívia szerint. Az egyik teljesen egyértelműen a covid-járvány, ami a rekordévet megelőző esztendőben nemcsak az állami, hanem a magánellátást is rendesen megbolygatta: a többhetes lezárások, az elektív, vagyis a nem életmentő műtétek elhalasztása a közellátásban nemcsak megtorpanáshoz, hanem a várólisták hosszabbodásához is vezetett. Ez utóbbi pedig egyértelműen a magánegészségügy felé terelte a betegeket. Mindezek mellett pedig Lengyel Lívia úgy vélte az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény és másodsorban a hálapénz kivezetése is hatással volt arra, hogy a magánegészségügy jóval nagyobb teret nyert el.
Ugyanakkor – ahogy az a közgazdász szerint egyébként várható is volt – mégsem vándoroltak át tömegével és véglegesen az orvosok a magánellátásba a jogállásukat érintő törvényi változások után. „Nem láttam óriási kivándorlást az állami szektorból” – hangsúlyozta. Ennek okát Lengyel Lívia a megengedő szabályozásban látja. „Ha a kórházigazgató engedélyt ad arra, hogy az államiban dolgozó orvosbeosztottja a magánellátásban is dolgozzék, akkor azt jellemzően az Országos Kórházi Főigazgatóság is megengedi. Csak engedélyt kell kérni, és be kell jelenteni” – emelte ki. Vagyis, tehetjük hozzá, a közvélemény ezzel ellenkező várakozásaival ellentétben
– márpedig, ha nem kellett választaniuk a gyakorlatban, miért hagyták volna el az állami szférát? Emellett gyakori érv az állami szektorban maradás mellett a szakmai kihívás, ott ugyanis jóval szélesebb tünetcsoportokkal találkoznak az orvosok, míg a magánellátásban sokkal inkább jellemzőek a kevesebb kihívást jelentő kórképek – vagyis a szakmai presztízs és a változatosabb munka – is. Ezzel Lengyel Lívia is egyetértett, mondván, egyértelműen vannak olyan szakmák, ahol a széles tudásra vágyó orvos nem fogja megtalálni a számításait a magánellátásban, s különösen igaz az onkológiára és a kardiológiára.
Ahol viszont erőteljesen jelentkezik az orvoshiány a közellátásban, az két kiemelt terület: az ortopédia és a szülészet-nőgyógyászat. Itt valóban erősebb versenyző a magánellátás – noha Lengyel Lívia szerint itt sem kizárólag a magánszektor elszívóereje érvényesül: az említett szakmai kihívások nem mások, hiszen szinte minden műtéti típus elvégezhető a magánban ugyanúgy, mint az államiban, ráadásul egy magánklinika infrastruktúrája is versenyképes egy állami, jól felszerelt kórházéval. Emellett fontos szempont a műtétek, szülések tervezhetőségének igénye, amit a magánszektorban jobban tudnak érvényesíteni az orvosok: például a magánellátásban jóval magasabb a programozott császárral szülő nők aránya, mint államiban, ami az orvos szempontjából azt jelenti, hogy jobban be tudja osztani az idejét és kapacitásait.
Természetesen sztereotípiák élnek a közellátással kapcsolatban is: szerencsére a rossz keresetre vonatkozót a kormány által elindított béremelésekkel már sikerült leküzdeni, ugyanakkor a finanszírozásban továbbra is vannak ellentmondások. Lengyel Lívia szerint probléma, hogy az állami ellátásban még mindig a járvány miatt 2019-ben bevezetett átlagfinanszírozás van érvényben. Ez pedig azt jelenti, hogy ugyanannyi fizetést kap egy orvos akkor is, ha egy hónapban harminc, és akkor is, ha csak egyetlen egy műtétet végez el. Magyarán,
„Márpedig ez nem igazságos, hiszen nemcsak nem teljesítményarányos, de még az életúttal sem áll arányban, vagyis ugyanannyit keres egy orvosprofesszor, mint például egy főorvos” – szögezte le. Ehhez pedig muszáj lesz hozzányúlni, akármennyire népszerűtlen is lesz ez a lépés, ráadásul ahhoz, hogy igazságos lehessen a rendszer, gyökeres változásokra volna szükség.
A kiadványban is szereplő kutatásból kiderült, hogy egy háztartás egy évben átlagosan 300 ezer forintot költ egészségügyi kiadásaira. Ennek nagy része gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre ment el, de mintegy 35 ezer forintot költöttek magánegészségügyi szolgáltatásokra is – egyébként ez a tétel nőtt tavaly óta a legnagyobbat, méghozzá ötven százalékkal. A magyarok ráadásul nagyon árérzékenyek, az egészségügyi kiadások esetében a páciensek fele igyekszik a legjobb ár-érték-arányú megoldást megkeresni, a válaszadóknak mindössze két százalékának nem számítanak a költségek. Egyébként az egészségpénztári befizetések is nőttek és egyre többen választanak egészségbiztosítást is.
A csavar az egészben azonban, hogy a növekedés dacára
Mégpedig azért, mert mind a két mérhető finanszírozó eszközt – akár az egészségpénztárit, akár az egészségbiztosításit – jellemzően vállalati juttatásként, cafetériaként kapják a páciensek, vagyis nem ők maguk fizetnek érte közvetlenül. Saját döntésből, megfontolásból igen ritkán fizetnek be ezekre. Ami érdekes, de talán nem meglepő: akik mégis, azok általában nők, akik nemcsak maguknak, de saját gyerekeiknek vagy szüleiknek, rokonaiknak is vásárolnak.
A covid után jött a háborús drágaság – a magánszektor szárnyalása aligha folytatódhat az eddigi ütemben. Lengyel Lívia szerint érthető is ez a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor nemcsak a rezsiköltséget nőttek hatalmasat, de nagyok az inflációs terhek is. Ami a jövőt illeti, Lengyel számít további lemorzsolódásra, főleg azokban a társadalmi rétegekben, amelyek jobban kitettek a fenti folyamatok hatásainak.
De azért a magánszektort sem kell félteni: Lengyel Lívia elmondta, nincs olyan magánegészségügyi szereplő, aki augusztus és november között nem emelt volna jelentősen az árain.
„Már olyan szolgáltatóval is találkoztam, aki rezsidíjat fizetett a páciensekkel,
és nemcsak a fekvőbetegekkel, de a járóbetegekkel is” – árulta el, így feltehetőleg minimum ugyanott tudják majd zárni az évet, ahol a tavalyit, nem jelentős lemorzsolódással. „Aki nem kap az államiban időpontot, kénytelen lesz elmenni a magánba” – világított rá. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyes területeken ne lennének a magánban is várólisták: ilyen például az endokrinológia, ahol még a magánban is nagyon nehéz hamar időponthoz jutni. De vannak olyan nagynevű ortopédusok, akikre adott esetben akár négy hónapot is kell várni a magánellátásban.
S végül még egy érdekesség: a magyar páciensek az uniós átlagnál nagyobb arányban használják egészségükkel kapcsolatban az internetet. Míg az uniós polgárok átlagosan 55 százalékban fordulnak az internethez egészségükkel kapcsolatos kérdésekben, addig Magyarország a 64 százalékos arányával a felső harmadba tartozik. „Hogy mi ennek az oka, pontos méréseink nincsenek” – mondta Lengyel Lívia. Ugyanakkor ez nem feltétlenül a szakemberek felé irányuló bizalmatlanság jele. Szerinte mindenesetre abban, hogy előszeretettel fordulnak a magyarok az internethez, nagymértékben szerepet játszik, hogy míg a környező országokban – Lengyelország, Románia – nincsenek, addig itthon vannak nagyon erős, és hiteles egészségügyi portálok. Tehát itthon sok hiteles információt tudunk olvasni az egészségünkről az interneten, ami pedig egyedülálló.
„A következő időszak alapjaiban felforgatja a magyar politikát.” Toroczkai László úgy látja, Magyar Péter „zseniálisan csinálja”, de mindez „abszolút filmszínház”. Brüsszel pedig Magyarországgal statuál példát a kontinens szuverenista erőinek.
Meddig vezethet a politikai gyűlölet? Valóban egy új korszak kezdődött Magyarországon? És mi történik a Parlament falai között akkor, amikor már nem forognak a kamerák?
Megkapó, ahogyan érzékenynek meg okosnak mondott személyek a győzelem mámorában rutinszerűen lépkednek át minden vörös vonalat.
A CSIS szerint az ukrán drónhadviselés jelentősen növelte az orosz veszteségeket.
Mi a Tisztítótűz hadművelet valódi célja? Ráéghet-e a Fideszre az NKA-botrány? Mi lesz Sulyok Tamással, és mit szól ehhez Brüsszel? Lehet-e visszaút Orbán Viktornak és hogy áll most a patrióta építkezés az Európai Unióban?
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
„Mi, a magyar Orsszággyűlés tagjai hazánk új Alaptörvényét - egy vasárnap hajnalban 2 és 5 óra között, mintegy 1354 emberrel Facebookon lezajlott társadalmi egyeztetést követően - az alábbiak szerint állapítjuk meg.”
A székesfehérvári társasházon lévő alkotás éppen annak az általános iskolának a bejáratával szemben található, ahová a magyar válogatott csapatkapitánya nyolc évet járt.
