Nem spórolnak a németek a gázzal – veszélyhelyzetre készülhetnek a télen

2022. október 6. 20:55
A gázellátásért felelős ügynökség vezetője szerint „a helyzet nagyon súlyossá válhat”.

„Csaknem tíz százalékkal több gázt fogyasztottak a német háztartások és kisvállalkozások egy hét alatt, mint a négyéves átlag” – számolt be csütörtökön a német hálózati szabályozóhatóság. Később arra figyelmeztették a német lakosságot, hogy válság fenyegeti őket, amennyiben nem csökkentik a gázfogyasztásukat – számolt be az Index csütörtöki cikkében

„A helyzet nagyon súlyossá válhat”

A portálon azt írják: a gázellátásért is felelős Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetője hasonló aggodalmaknak adott hangot nemrég a túl magas fogyasztással kapcsolatban. Klaus Müller szerint ugyanis a háztartások, vállalkozások és az ipari minimum húszszázalékos megtakarítása nélkül nehezen tudja majd elkerülni Németország a téli gázveszélyhelyzetet.

A helyzet nagyon súlyossá válhat, ha nem csökkentjük jelentősen a gázfogyasztást”

– hangsúlyozta az ügynökség elnöke. 

A cikkben kiemelik: az ország gázfogyasztásának hatvan százalékáért a nagy feldolgozóipar felel, míg a háztartások és a kisvállalkozók a gázfogyasztás negyven százalékát adja. Múlt héten csupán az ipari nagyfogyasztóknak sikerült kismértékben csökkenteniük a fogyasztásukat. 

Kiemelt kép: Daniel Roland/AFP 

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szankciózni kéne a szibériai hidegfrontot.

Tél Tábornokot nehéz lesz megállítani.

Mármint úgy értem, hogy sem Napóleon, sem a poroszok, sem a wehrmacht nem igazán jött ki a helyzetből jól anno. Ez azért figyelmeztető jel kell, hogy legyen.

Nem volt jobb felhozatal.

Még mindig nem akarnak fázni a németek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés