Alapítsunk ateista egyházat!

2022. október 6. 17:07

Egri Viktor
24.hu
Büszkeséggel kell ezt viselnünk, mint Semjén Zsoltnak a Kirill pátriárkától kapott kitüntetést

„Mégiscsak megtisztelő, hogy az ateizmust is vallásnak tekintik, még ha pont az ellenkezője is. Egy ilyen mélyen vallásos, keresztény-konzervatív rendszer – amely úgy vágyik a háborús viszontagságok között is a békére, hogy rögtön, sőt jó előre megbocsát a bűnösnek, félretéve csip-csup országrombolásokat, tömegsírokat, leendő akármilyen emberiség ellenes cselekményeket – annál jobban nem is ismerhetne el minket ateistákat, minthogy a vallások-felekezetek rovatban találhatjuk meg a ránk illő, vallástalan kategóriát a népszámláláson.

Kicsit olyan ez, mintha a húsevők egyszer csak a sajtot is a húsok közé sorolnák, vagy a vegetáriánusok a csirkét növénynek mondanák.

Mindkét esetben egy befogadó megközelítésről van szó, melyben megnyilvánul az elfogadás, egyfajta szemhunyásként az alkalmatlanság felett. Büszkeséggel kell ezt viselnünk, mint Semjén Zsoltnak a Kirill pátriárkától kapott kitüntetést.

Első ránézésre persze ez fából vaskarika. Mások szerint arra szolgál, hogy minél kevesebben találják meg, és jelöljék be ezt a lehetőséget, hogy utána lobogtatni lehessen, itt szinte mindenki vallásos, ami legitimációt adna a még rigorózusabb középkor felé forduláshoz, de próbáljunk meg elismerést, sőt lehetőséget látni benne.

A legszerencsésebb persze az volna, ha az ateizmust a keresztény felekezetek közé sorolnák. Kézenfekvő is lenne, ugyanis az ateizmust minden kétséget kizáróan leginkább a helyben legelterjedtebb vallás határozza meg, egész pontosan annak elutasítása, ami itt Európában a kereszténység, azaz az itteni ateista keresztény-ateista.”

Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 230 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ilyen zsidó ötlet már volt:
A Szovjetunióban a Militáns Ateisták Ligája nevű szervezet 1925-től 1947-ig működött.
Újságukat, a Bezbozsnyik-ot (Istentelen) Jemeljan Jaroszlavszkíj alapította és szerkesztette, aki "etnik zsidó orosz forradalmár” volt és Minyej Izrailevics Gubelman néven született 1878-ban. (Wiki)

Fináli Gábor rabbi, akit nagyon tisztelek, miattatok, a gyökértelen zsidók miatt már minden betérőt befogadna. Olyanok vagytok, mint Rákosi, a zsidóság, az értékrendek árulói. Vissza a gyökerekhez!

Ateista egyház? A Sátán Isten majma.

Maradj inkább a focinál koma, bár ahhoz is mindig hülye voltál. Amiről itt firkálsz, azt egy Hubbard nevű kretén már rég kitalálta, csatlakozhatsz hozzájuk amikor akarsz, nem kell feltalálnod a melegvizet.

Ha nem vagy vallásos, azt hol kellene máshol bejelölnöd egy kérdőíven, mint ahol mások a vallásukat bejelölik, te idióta?

És akárhányszor elmondjátok is, az egyházi iskolák nem kapnak dupla fejkvótát, csak akkorát, mint az államiak, egyszerűen azon az alapon, hogy az egyházi iskolákat választó szülők is adófizető polgárok. És játszhatjátok az eszeteket, középkorozhattak, de az emberi tudomány sem tud alapvető és végső kérdéseket megmagyarázni, s az európai civilizáció liberális konszenzusa elvileg arról szól, hogy tiszteletben tartjuk egymás világnézetét. Az egyházak és az istenhívők ezt be is tartják, csak a kommunisták és szellemi utódaik nem képesek rá. Mint te.

Az egyházakra pedig tekints úgy, mint (legtradicionálisabb) egyesületekre és akkor elfogadhatóvá is válhatna, hogy feladatokat és állami támogatásokat kapnak, ahogy sok más egyesület is.

Egyetlen tanulóra sem kényszeríti rá az állam a 'hitet'. Ez nem is lehetséges egyébként. A múltról, civilizációnk alapjairól, kulturális örökségünkről viszont tudniuk kell, különben nem értenek semmit a világból. Mert a kultúra nem csak futballból áll. Aki nem ismeri a kereszténység alapjait, az nem ért semmit a zenéből, irodalomból, képzőművészetből. Az gyökértelen. S aki gyökértelen, az nem tudja, honnan jött, s azt sem tudhatja, hogy hová tart, mert nincs viszonyítási alapja.

Egyébként azt szoktam javasolni az ilyeneknek, mit te, hogy előbb neveljétek meg a muszlimokat, mert különben a ti nyakatokat fogják elsőként elvágni, hetyke ateisták, ha elérkezettnek látják az időt leszámolni az európai civilizációval. Nincs ám ez már olyan messze. Ha mi, a keresztény civilizációs alapokat magukénak érzők nem állnánk ellen a multikultinak, néhány éven belül elárasztanák Mohamed hívei Európát és kezdődne a haddelhadd.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés