Több ezer idős, diák és beteg kapott behívót Oroszországban tévesen

2022. október 3. 14:36
A felelős illetékest, Jurij Lajkót felmentették tisztségéből, Putyin követeli a hibák kijavítását.

Az Index hétfői cikkében azt írja: felfüggesztették tisztségéből az orosz Távol-Kelet egyik régiójának toborzásért felelős katonai vezetőjét, amiért több ezer embernek tévesen küldött behívót a részleges mozgósítás keretében – közölte hétfőn egy helyi tisztségviselő. Az esetről Habarovszk határterület kormányzója, Mihail Degtyarjov számolt be a Telegram-csatornáján. Azt írta, hogy a felelős illetékest, Jurij Lajkót felmentették tisztségéből. Hozzátette:

Ez nem fogja befolyásolni az elnök, Vlagyimir Putyin által kitűzött célt.”

Putyin követeli a hibák kijavítását

A felfüggesztés pontos okát nem közölte, de a tájékoztatásból kiderül, hogy

tíz nap alatt több ezren kaptak behívót, majd az emberek mintegy felét hazaküldték, mert nem feleltek meg a bevonulási feltételeknek.”

A kormányzó szólt arról is, hogy a részleges mozgósítás csak a védelmi minisztérium és az elnök által kijelölt kategóriákra vonatkozik. Több jelentés is érkezett arról, hogy

például időseket, diákokat, betegeket is mozgósítottak,

ami elégedetlenséget váltott ki. A múlt héten Vlagyimir Putyin követelte a mozgósítás során elkövetett hibák kijavítását.

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kaparják a vödör fenekét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés