„Gergő mögül elment a támogatás”

2022. szeptember 30. 10:13

Az idézett mondat Gyurcsány Ferenctől származik és 2019 nyarán mondta. Három év után újra megosztotta ezen álláspontját a DK vezére.

2022. szeptember 30. 10:13
null
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi és egyetlen vezére, ez annyira igaz, hogy maga a Demokratikus Koalíció első embere pozicionálja így magát. Gyurcsány ritkán beszél a nyilvánosság előtt annyira hosszan, mint azt tette a minap Gulyás Márton műsorában.

Ha Gyurcsány vállalja a szereplést, akkor szándéka van vele. Mondhatunk sok mindent Ferencről, de azt, hogy ne lenne tudatos politikus, azt nem.

A beszélgetés mondanivalója gyorsan ki is derült. Gyurcsány lényegében hadat üzent Karácsony Gergelynek, amikor arról beszélt, hogy egyáltalán nem egyértelmű a jelenlegi főpolgármester főpolgármesteri jelöltsége az esedékes 2024-es választáson.

Vagyis Gyurcsány már most 2022-ben, két évvel a következő önkormányzati választások előtt eljátssza azt, amit már egyszer megtett.

Gergő mögül elment a támogatás.” – mondta 2019-ben, aztán elindította Kálmán Olgát Karácsonnyal szemben. Akkor vesztett a DK, de úgy hiszem, hogy ezt a hibát újra nem követi el. Onnan is lehet ezt tudni, hogy Gyurcsány nyíltan beszélt arról is, elege van az előválasztásokból.

Innentől ő jelöli ki, hogy ki lesz a baloldal jelöltje.

Gyurcsány eddig kicsit finomkodott, azonban mostantól új időszámítás kezdődik a baloldalon. Gyurcsány van és lesz, aki pedig nem tagozódik be az nem lesz. Ennyire egyszerű a képlet.

Gyurcsány selyemzsinórja meg is viselte Karácsonyt, aki a szerdai közgyűlésen nem volt hajlandó újságírói kérdésekre válaszolni és az egész ülés alatt feszülten nyomkodta a telefonját.”

Nyitókép:  Mandiner / Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
furunkulus13
2022. október 01. 09:12
Egy jól kiérdemelt selyemzsínórról van szó!
nyugalom
2022. szeptember 30. 18:47
Dobreva ugrasra keszen! Fővárosiak észnél legyenek!
nyugalom
2022. szeptember 30. 18:46
Mehet az oreg felesegehez !
Abiondi
2022. szeptember 30. 17:15
Ez igaz. :) Bár te elüttednéd a nejed a villamossal??? ;) Főleg úgy, hogy a háttérből bábozhatsz kedvedre???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!