Ez az Aszad-rezsim vége, az oroszok átdobhatják erőiket Ukrajnába
Kellemetlen az oroszoknak politikailag, katonailag kevésbé.
Ebrahim Raiszi ugyanakkor leszögezte, hogy Mahsa Amini halálát ki fogják vizsgálni.
Az iráni elnök keményebb fellépést ígért a több mint egy hétig tartó kormányellenes tüntetések után – derül ki a BBC cikkéből.
Ebrahim Raisi ígéretet tett arra, hogy „határozottan” fellép a tiltakozásokkal szemben, amelyek mára Irán 31 tartományának nagy részére átterjedtek.
A demonstrációknak – amelyek Mahsa Amini rendőrségi őrizetben bekövetkezett halála miatt törtek ki – mintegy 35 halálos áldozata van tisztviselői források szerint.
Az összecsapások több városban folytatódtak.
Aminit azért vették őrizetbe, mert állítólag megszegte a fejkendőre vonatkozó szabályokat. A rendőrök állítólag bottal verték, és az egyik járművüknek csapták a fejét. A rendőrség azt mondta, hogy nincs bizonyíték a rossz bánásmódra, és hogy a nő „hirtelen szívelégtelenség” miatt halt meg. Habár Raisi leszögezte, hogy halálát ki fogják vizsgálni, azonban belügyminisztere, Ahmad Vahidi ragaszkodott ahhoz, hogy Aminit nem verték meg.
Nyitókép:Kormánypárti irániak nagygyűlésen vesznek részt Teheránban 2022. szeptember 23-án, a pénteki ima után. Az iráni fővárosban napok óta kormányellenes tüntetések zajlanak annak a fiatal nőnek a halála miatt, aki az erkölcsrendészeti őrizetbevételt követően halt meg. A 22 éves Masa Aminit azért tartóztatták le, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a muzulmán nők haját eltakaró kendőt, a hidzsábot. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh