Charles Gati: Zavarban van az Orbán-féle vezetés

2022. szeptember 24. 12:50
A Johns Hopkins egyetem doktori iskolájának tanára szerint Orbán hívei nem akarják észrevenni a tényeket.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Charles Gatit,az egyesült államokbeli Johns Hopkins egyetem doktori iskolájának tanárát arról kérdezték többek között, hogy milyen jövőt lát az Orbán-kormány számára.

Gati szerint az Orbán-féle vezetés „zavarban van” és akármennyire is formai a megalkuvás az Európai Unióval, ez akkor is meghátrálás – hangsúlyozta. „Még ha az ember szkeptikus is ezekkel az új bizottságokkal, amelyek létrejönnek, és

lehet, hogy Orbán hívei nem akarják észrevenni a tényeket, azok mégiscsak számítanak”

– fogalmazott a professzor.

„Az EU túl akar élni minden problémát”

Megjegyezte: „ezzel együtt igaz, hogy egyre kevesebb a független hang, pláne Budapesten kívülre nehezen jut el hír és más vélemény, mint a kormányé, ami óriási probléma”. A politológus kiemelte, hogy sajnálja, hogy ebbe nem avatkozik bele erőteljesen az EU, de, mint mondta, „az már ilyen szervezet, túl akar élni minden problémát, enyhén reagálni, konszenzus alapján intézni a dolgokat”.

Arra a kérdésre, hogy visszafordítható-e a demokrácia lebontása, ami eddig Magyarországon végbement a politológus azt válaszolta, hogy „a remény megvan, a bár a realitások e pillanatban mások. Azonban hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy ez az ország, amely 1956-ban bátran fellépett a Szovjetunió ellen, sokáig oroszbarát maradna”. Majd azzal folytatta, hogy

„Orbán Viktor lelkiállapota is olyan, hogy mindig a győztesekkel akar barátkozni,

és az orosz-ukrán háborúban is azt feltételezte, hogy az oroszok nyernek. Ha kiderül számára is, hogy ez nem így van, akkor valahova mennie kell” – hívta fel a figyelmet Gati.

„Hogy visszatér-e a liberális demokrácia, azt nem tudom, de hogy ez a rendszer enyhülni fog, abban biztos vagyok” – hangsúlyozta a politológus professzor.

A teljes beszélgetést ITT hallgathatják vissza.

Nyitókép: Facebook

Összesen 177 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tény: az apa férfi, az anya nő, a gyerekeinket hagyják békén. Az ukránok nem léteznek.

Az európai gazdaság recesszióban az amerikaiak pedig virágzanak a háborútól-

Nem álltunk senki mellé, de érdekünk az orosz győzelem. Hülye amerikaiak!

Idézet a cikkből, Gati szavai: "Azonban hozzátette: nem tudja elképzelni, hogy ez az ország, amely 1956-ban bátran fellépett a Szovjetunió ellen, sokáig oroszbarát maradna”.

Ez az ország fellépett a birodalmi önkény ellen, és most is azt teszi. Nem oroszbarát, de vannak alapvető érdekei.

Charles Gati már 2012-ben megelőlegezte a birodalmi önkényt, amikor 5 pontos útmutatást adott, hogyan kéne megbuktatni Orbán kormányát. Még most is ott tart, még most is azt mondja: "A politológus kiemelte, hogy sajnálja, hogy ebbe nem avatkozik bele erőteljesen az EU..."

Az internet nem felejt:

https://hvg.hu/itthon/20120111..

Mik a tények szerinted? Amik nem jutnak el hozzánk!

Pontosan. Ebben vannak úttörők:

Gerő Ernő, a Központi Bizottság 1945. október 11-i ülésén azt mondta:
A "gazdag zsidókat" kell hibáztatni - többek között - a Kommunista Párt nehézségeiért és problémáiért.

Forrás: Charles Gati: Hungary and the Soviet Block, Duke University Press, 1986, 104.old.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés