Ezután vette át a szót Nagy Márton.
A vállalkozások is komoly bajban vannak, ezért a kis- és középvállalkozásokat is meg kell védeni – kezdte a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, aki bejelentette: a kormány elfogadta az energiaintenzív kkv-kat támogató programokat. A program október 1-jével indul és és két fontos elemből áll. A programot a Technológiai és Innovációs Minisztérium bonyolítja le, részletezte.
A támogatás érvényes lehet minden olyan vállalatra, amelynek az energiaköltsége 2021-ben elérte a nettó 3 százalékot, e felett tekinthető egy cég energiaintenzívnek.
Emellett a feldolgozóipari kkv-kat is is támogatják október 1-jétől, méghozzá két fronton: a működési költségnél és a beruházási költségnél is,
cserébe azt kérik tőlük, hogy őrizzék meg a munkahelyeket – derült ki a kormányinfón.