A tehetetlenség libikókája

„Néha – de esküszöm, hogy csak néha – elképzelem, hogy baloldali választó vagyok. Próbálom magamba szuggerálni, hogy négy egymást követő választáson kétharmaddal győzött a túloldal, hogy bármit is mondok, mondunk, a Fidesz hívei vannak többen. Eddig a pontig végtelen az empátiám, igen, legyenek ellenzékiek, hát persze, sőt szorítsunk egymásnak helyet a Kárpát-medencében, ha már úgy alakult, ahogyan alakult, ugye.

Másképp áll azonban a helyzet, ha a baloldali politikusokat hallgatom. Ilyenkor képzeletbeli ellenzékiként felröppenek a tehetetlenség libikókáján, döccen a szív, dagadnak az erek. Merthogy vagy szemmel láthatóan nem normálisak az ellenzéki pártvezérek, vagy tényleg fizetésért mondanak mindenfélét, ilyen módon komolyan felvetve annak a lehetőségét, hogy a baloldalról széklábakat küldjenek listáról a parlamentbe (ha már egyéniből nemigen tudnak), azok is nagyszerűen ellátnák ennek a panaszbrigádnak a képviseletét. (...)

Ha megmondod a baloldali politikus nevét, valamint közlöd a témát, én pontosan elmondom előre, mit és hogyan ír. Egypólusú emberekről beszélünk ugyanis: olyanokról, akik műveletlenek, ötlettelenek, de harsányan hülyék, ezért maradnak jó pénzért a közéletben. Aztán ott vannak az értelmiségi megmondók, akik hetek óta fárasztanak bennünket erdészeti röpdolgozataikkal, mintha életükben háromszor jártak volna vidéken, erdőn, vízparton. Meg a többi hülyeséggel is jönnek, melegfesztivállal, feminizmussal, radikális állatvédelemmel, mindennel, ami megadatik nekik érdekes színfoltként azon a hetven budapesti négyzetméteren, ahol léteznek. Ezeket a figurákat kellene nekünk, hús-vér embereknek tisztelnünk a véleményükért. Hát én is tisztelem is őket, nagyon tisztelem, csak rimánkodva kérem, nézzenek a táblára, mert ott az áll: Fidesz–baloldal 4-0. Nem szoros győzelmek ám ezek, hanem kiütések, jobbegyenesek egész sora, aligha véletlen tehát, hogy a nép a jelek szerint annyira nem tiszteli a kötelekre zuhanó baloldali prófétákat.

Hogy túloznék? Tessék elmenni, barátaim, Magyarország különböző tájaira, falura, városba, aztán figyeljük meg jól, hogy mi a fontos és mi nem! Segítek: a felújított iskola, a rendbe tett úthálózat, a frissen átvett játszótér fontos. A magyar emberek a rendet és a tisztességet értékelik. Azt, hogy jött egy kormány, amely valóban munkába állított egymillió embert, csökkentette a rezsit, védi a családokat, és most, amikor a határainktól nem messze háború dúl, sem hagyja magára a nemzet és az ország polgárait. Amit a baloldaliak mondanak, írnak, álmodnak, az pedig nem fontos. Ennyit fel kellene érni ésszel az agytrösztjeikben.”