A nemzeti ünnepeink azonban továbbra is a politikai csatározások kereszttüzében állnak, elterelve a figyelmet arról, hogy a jeles napok alkalmával mire emlékezünk. Pedig jót tesz a nemzet lelkének, ha megtanul méltóképpen ünnepelni, ha képes hálával visszatekinteni azokra, akiknek a létét köszönheti.
Augusztus 20-a nekünk különösen fontos és nagy becsben tartott emléknap, ez a magyar nemzet legfontosabb ünnepe. Az államalapítás és Szent István ünnepe éppen olyan szerepet játszik a magyarság történetében és emlékezetében, mint a kereszténységben a húsvét.
Mi, magyarok augusztus 20-án ünnepeljük a közös Kárpát-medencei haza megszületését, hasonlóan ahhoz, ahogy a keresztények az egyház megszületéséről emlékeznek meg a húsvéti ünnepkör pünkösdi kiteljesedésében.