Vásárhelyi Mária közösségi-média oldalán fejtette ki az új fagazdálkodásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos véleményét. A baloldali szociológus szerint „helyben óriási feszültségeket fog szülni a legszegényebbek és a jobb módúak között.
Az egyik oldalon fognak állni azok, akik azért, hogy ne fagyjon meg a családjuk télen élni fog a fairtás lehetőségével, a másik oldalon pedig azok, akik védeni akarják a természetet”
– kezdi bejegyzését Vásárhelyi, aki szerint az érintettek „egymásnak fognak esni, egymást fogják gyűlölni, holott mindkét csoport megfontolásai méltányolhatók. Hiszen érthető, hogy egy szülő bármit megtesz azért, hogy ne fázzanak a gyermekei, de az is teljesen érthető, hogy az ott élők mindent megtesznek a természetpusztítás ellen”.