Ryanair: Vége a 10 eurós repülőjegyek korszakának

2022. augusztus 11. 8:14
A társaság vezérigazgatója szerint ettől még az emberek továbbra is repülni fognak.

Michael O'Leary azt mondta, a kilövő üzemanyagárak miatt légitársasága a jövőben nem ajánl többé filléres utazásokat – számolt be a BBC.

A 10 eurós repülőjegyek korának vége, a Ryanair átlagos viteldíja a tavalyi, nagyjából 40 euróról 50 euróra emelkedik a következő ötévben, mondta a légitársaság vezére, Michael O'Leary.

A vezérigazgató szerint ettől még az emberek továbbra is repülni fognak, de sokkal árérzékenyebbek lesznek,

és méginkább az olcsóbb jegyeket keresik majd. O'Leary arról beszélt, hogy az üzemanyag-költségek emelkedése nyomja fel a repülés árát.

A rádiós interjúban szóba került a légi közlekedés károsanyag-kibocsátása is. Erről O'Leary azt mondta, a közúti és tengeri szállítmányozás összességében sokkal nagyobb szén-dioxid-kibocsátó, mint az emissziók 2,4 százalékáért felelő repülés, ezért „tévút” az ő iparágát ennyire a középpontba helyezni. Ezzel együtt keresik az alacsonyabb fogyasztású repülés útjait, de

szerinte sokkal nagyobbb eredményt hozna, ha átállna a világ a benzines és dízeles közlekedésről az elektromosra.

 Kapcsolódó 

Büntetést kapott a Ryanair: 300 millió forintot kell fizetnie a légitársaságnak. Bővebben...

Nyitókép: AFP

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés