Geri olyan buta, mint egy tök

2022. augusztus 9. 15:12

Apáti Bence
Origo
Geri továbbra is egy beteges hazudozó, akiben nyomokban sem található egy cseppnyi hazaszeretet sem.

„Nos, Geri természetesen megint hazudott; a humoristák által közzétett vágott felvétel hossza is több mint 8 perc, az eredeti ennél egészen biztosan jóval hosszabb, tehát szó sincs arról, hogy a bölcs és ravasz és átverhetetlen főpolgármester rövid idő alatt rájött a turpisságra, majd bontotta vonalat. Az a nagy büdös helyzet hogy Karácsony úgy át lett verve a palánkon, hogy csak na. Pedig tényleg bődületes hülyeségeket beszéltek az oroszok, annyira hogy a felvételt végig nézve folyamatosan sziszegtem, és roppant kínosan érzetem magam; teljesen egyértelmű volt, hogy épeszű ember, pláne Ukrajna fővárosának főpolgármestere ilyen baromságokat egyszerűen nem kérdezhet.

Eszembe jutottak a kétezres évek kereskedelmi tévés átverős műsorai, amik már annyira abszurdak voltak, annyira hihetetlen volt, hogy a rászedett alany nem jön rá, hogy épp hülyét csinálnak belőle, hogy az emberben minduntalan felmerült a gyanú, hogy előre megírt jelenteket lát. A kamu-Klicsko beszédhangja pedig még csak nem is hasonlított a valódi Klicskóéra, annyira ordított a különbség, hogy egyszerűen nem értettem, és most sem értem, hogy hogy hihette azt Karácsony, hogy a valódi kijevi főpolgármesterrel beszél. Klicskónak ugyanis van egy nagyon jellegzetes akcentusa, ami valószínűleg azért alakulhatott ki, mert hosszú évekig Németországban élt és bokszolt. Ez az akcentus kicsit olyan mintha egy német beszélne angolul, nem pedig úgy mintha egy ukrán próbálkozna meg ugyanezzel. Összetéveszthetetlen.

Tudom, mert egyrészt Zelenszkij is máshogy beszéli az angolt, másrészt anno számos ukrán kollegám volt, akik teljesen máshogy törték az angolt, mint a Klicsko tesók. Ráadásul magasabb hangon is beszélt az orosz úr, mint Vitalij.

Tényleg lövésem sincs, hogy a fenébe nem bukott le ilyen hosszú időn keresztül. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Karácsony miket válaszolgatott. Mint az kiderült lelkes támogatója a szankcióknak, ebből következően valósággal repes a gondolattól, hogy Magyarországra ne érkezzen orosz gáz, ebből következően megfagyjanak az emberek, hogy 1000 forint legyen egy liter benzin, és, hogy minden kisgyereket, akit megbolondított az Lmbtq-propaganda, haladéktalanul átműtsenek. Nem vicc, tényleg ezt mondta.

No és persze boldogan mosolygott azon a felajánláson is, hogy a magyar konzervatívokat Ukrajna segítségével b****ák meg a következő választáson. És nem, Karigeri még ennél a pontnál sem bontotta a vonalat. Összegezve: Geri továbbra is egy beteges hazudozó, akiben nyomokban sem található egy cseppnyi hazaszeretet sem, láthatólag az idegen érdekeket szereti kiszolgálni, valamint olyan buta mint egy tök, hiszen két fiatal orosz olyan könnyedén verte át, hogy szinte már megsajnálta az ember.”

Nyitókép: Facebook

Kapcsolódó

Videón Karácsony Gergely, aki azt hitte, Vitalij Klicskóval beszél

Most már videófelvétel is elérhető az átverésről. Bővebben...
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Geli egy nagyképű ostoba fasz. Pont megfelelő belpest értelmiségének.

Tulajdonképpen mást sem csinál, csak kóvályog, mint az a bizonyos a levegőben. Elmímeli, hogy ő is valaki.

Ugyan miért kéne ugrálnunk? Csak nézünk le rá (rátok) szánakozó mosollyal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés