Az eddig nem ismert levél tartalmát ismertettük Markos Györggyel, Alfonzó fiával. A 76 éves, kiváló humorista és parodista plusz adalékkal tudott szolgálni: „Gyerekként én is sokat nyaraltam Széplakon, de ekkor, a hetvenes évek elején már nem. Malonyai Dezsőt jól ismerte édesapám, a cinikusnak tűnő megszólítás miatt nem volt félnivalója, ugyanis Malonyai bár komoly beosztásban volt, jó humorú emberként ismerte mindenki, a színészek is kedvelték.”
Markos György azt is elmondta, valóban Abody Béla miatt távozott a Vidám Színpadról az édesapja, mivel az új igazgató kijelentette, ezentúl Brechtet és Shakespeare-t fognak játszani. S mivel az apja egyenes ember volt,
nem sokat hezitált, otthagyta az imádott színházat.
A levél utóélete: Alfonzó a távozása után vállalta el a Keménykalap és krumpliorr című, ma már kultikus ifjúsági film egyik főszerepét, ő alakította Bagamérit, a elátkozott fagylaltárust.
A Vidám Színpadtól távozott, ám helyette beírta magát a filmtörténelembe. De ez már egy másik történet.