Sokszor Istent játszanak a tudomány képviselői – Csókay András a Mandinernek

2022. augusztus 5. 18:00
Értelmetlen csapkodásnak tartja az idegsebész az Orbán Viktor tusványosi beszéde utáni reakciókat. Csókay András a Mandinernek elmondja, ezt a témát is érinti majd az a szabadegyetem, amelyet Krisztus, a tudomány megváltója címmel a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásának harmadik évfordulója alkalmából hirdettek meg.

A szabadegyetemet azért indították, hogy nyílt párbeszéd születhessen a keresztény hit és a tudományok, művészetek, sport, politikatudomány azon képviselői közt, akik maguk is megtapasztalták Jézus jelenlétét hivatásuk és életük döntési helyzeteiben. Csókay szerint amikor a bennünk élő Jézus Krisztussal beszélgetünk, akkor nemcsak hitigazságokhoz kerülünk közelebb, hanem a tudományunk igazságaihoz is, mivel „Ő az egyetemes  út, igazság és élet”. Rámutat, „arra, hogy a sziámi ikrek életben maradjanak, csekély esély volt a műtőben történtek alapján. Az, hogy ők mégis élnek, Jézus Krisztus tudományos tanácsainak és az imádkozó magyarság millióinak köszönhető”.

Hozzáteszi, természetesen szükség volt egyrészt arra az idegsebészeti szakmai tudásra, amit kollégáival harminc év alatt összeszedtek, másrészt természetesen a három magyar intenzíves szakemberre is.

„De, ha csak ezek vannak, mind a két gyerek halott lenne”

– hangsúlyozza. Azt is elárulja, a 26 órás műtét alatt háromszor húsz percet pihent, és végig mondta magában a Jézus-imát: „Uram Jézus, könyörülj rajtam, bűnös emberen”. Ez, az előző napi szentmise és szentáldozás adták az erős lelki és testi erőt a műtéthez az idegsebész vallomása szerint.

Szerinte az sem véletlen, hogy Einsteintől, Max Planckon, a híres a Nobel-díjas fizikuson keresztül egészen Heisenbergig, a kvantumfizika atyjáig tudósok sora hivatkozik Istenre. Utóbbi például azt mondta, hogy „az első korty a tudomány poharából ateistává tesz. De a pohár alján Isten ott vár rád”. Csókay úgy látja, a tudomány világában sajnos nem merik kimondani Jézus nevét. Mint mondja, neki két és fél évébe került, hogy kérésére a sziámi ikrekről írt tudományos cikkében az egyik legnagyobb idegsebészeti szaklap a köszönetnyilvánítások között elfogadja közlésre és feltüntesse Jézus Krisztust. A magyar idegsebész szerint egyrészt az az oka, hogy a tudomány képviselői nem merik kimondani Jézus nevét, hogy nagyon sokszor Istent játszanak: úgy érzik,

ha elismernék, hogy Jézus segítségével jutottak eredményükre, kisebb lenne a személyes érdemük.

A másik ok, hogyha az ember Jézusról beszél, akkor nemcsak a tízparancsolatot kell betartania, hanem a bűneit is be kell vallania. „26 évvel ezelőtt, amikor megtértem, be kellett vallanom a legnagyobb bűnt, amit orvosként elkövethetek, mégpedig azt, hogy kétszer is tanácsot adtam abortuszra” – emeli ki. Hozzáteszi: „ha én Jézust a példaképemnek nevezem, akkor nem szabad hazudoznom sem. Bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat sem”.

A szabadegyetem célja, hogy a tudomány elöljárói is, és általában mindenki merjen hivatkozni a názáreti Jézusra, ha ez sikerül, Csókay szerint „Magyarország hatalmasat ugorhat a lelki lépcsőn előrefelé abban is, hogy megszűnjék végre az ukrán-orosz háború”. Mint mondja, „ha az 50 es évek elején a rózsafüzérrel ki lehetett űzni az oroszokat Ausztriából, akkor talán Ukrajnából is ki fognak menni az oroszok a sokmillió ember imádságának hatására”.

Csókay megjegyzi, ma is nagy népszerűségnek örvend a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Tanszékén a 14 évvel ezelőtt Prof. Kopp Mária segítségével indított az Istenhit és orvostudomány című szabadon választható kurzus, ahol a fentieket igyekeznek átadni a hallgatóknak. A fiatalok fogékonyak is, jellemzően két nap alatt szokott betelni a kurzusra jelentkezés.

„Minden emberi személy a Szentháromság egy Isten egyedüli alkotása. Ez a személyes teremtettség pedig kizárja, hogy az embereket fajba lehessen sorolni” – hangsúlyozza az idegsebész. Rámutat, az emberi személy nem azokból az anyagokból teremti az Úr, amiből az agysejtjei vannak, így aztán a személyi mivoltának sincsen semmi köze ahhoz a rengeteg vízhez, nátriumhoz, káliumhoz, fehérjéhez, koleszterinhez és zsírhoz, ami az agyban van. Ez az oka annak, hogy

az embert nem lehet fajba sorolni

– emeli ki, hozzátéve, ezt legjobban Kellermayer Miklós, a világ ma élő egyik leghíresebb sejtkutatója és keresztény gondolkodója definiálta és elő is adja a Semmelweis egyetemi kurzusán.

A kormányfő semmi pejoratívat nem akart mondani

Csókay szerint a miniszterelnök sem használta helyes értelemben a faj fogalmát, „s bár mindnyájan tudjuk, hogy semmi pejoratívat nem akart mondani, mégis rátámadtak ostoba emberek”. Az idegsebész úgy véli, „az az értelmetlen csapkodás, ami a miniszterelnök tusványosi beszéde után kirobbant, mindjárt abbamaradna, ha rá tudnánk vezetni az embereket arra, hogy amikor az emberről mint személyről beszélünk, nagyon gyorsan el kell felejteni azt a szót, hogy faj”.

A szabadegyetemet civil keretek között a Jót Tenni Jó Alapítvány szervezi, augusztustól az ország több pontján többek között olyan ismertelőadók várják az érdeklődőket, a Kellermayer professzoron kívül, mint Petrányi-Szöőr Anna pszichológus vagy Kőrösi Mária, filozófus, történész és Jobbágyi Gábor neves jogtudós.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 200 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Teljesen mindegy, Csókay honnan merítette azt a tudást, azt az erőt, azt a belső tartást, aminek a segítségével végre tudta hajtani ezt az elismert szétválasztást. Lehet röhögni rajta, de ő ennél a műtétnél muszáj Herkules volt a tökmag jankókhoz képest.

Neked nem kell hinni, ahhoz pedig semmi közöd, mások miben hisznek. Te hihetsz például abban, hogy férfiból nővé faragott másolatok szülhetnek. A te szinteden ennyi hit pont elég.

22:02-nél neked is szól.

Szinte látom, ahogy lila fejjel vered a billentyűket, kapkodod a levegőt, mert minél nagyobbat, minél sértőbbet akarsz mondani, talán még a nyelvedet is kiöltöd. Ne strapáld magad, maximum röhögést váltasz ki a primitív dumáddal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés