„Orbán Viktor legalább annyiszor szokott elszigetelődni, ahányszor megszünteti a demokráciát és a sajtószabadságot, valamint homfób diktatúrát vezet be. Évente többször is, de van, hogy kéthetente.Igen tehetségesnek mutatkozik tehát önmaga elszigetelésében, illetve az ellenzéki sajtótermékek megszüntetésében, valamint a demokrácia földbe tiprásában.
Illetve így, hogy ezen morfondírozok, bevallom őszintén, kezdek kissé összezavarodni, hiszen könnyen belátható, hogy ha valaki évente többször is kénytelen betonba döngölni a sajtószabadságot és a demokráciát, akkor az illető valójában nem is igazán tehetséges az efféle dolgokban, ha minden hónapban elölről kell kezdeni a munkát, például jogállamiság tönkretételét, akkor az illető még ahhoz is szerencsétlen, hogy úgy rendesen, istenigazából tönkretegye azt, bármennyire is igyekezett.