Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Meredeken csökken az ország lakosságának száma, és a folyamat nehezen megállítható.

Megdöbbentő demográfiai hírek érkeztek Romániából: mint kiderült, annyira lecsökkent a születésszám, hogy még a Trianon előtti időszakban is kedvezőbbek voltak az adatok – pedig akkor még nem is tartoztak az országhoz az akkori Magyarország jelentős területei.
Már 2020-ban sem volt rózsás a helyzet, amikor kevéssel több mint 200 000 csecsemő jött a világra, ám tavaly még ezt is sikerült alulmúlni: az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint

A szakemberek szerint az 1961-es generáció volt az utolsó, amely biztosította legalább a népesség szinten tartását. Az Országos Statisztikai Intézet szóvivője, Vladimir Alexandrescu szemléletes módon vázolta fel a helyzetet: a 2021-es születései adat a legalacsonyabb Románia történelmében – olyannyira, hogy
Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement. Illusztráció.