Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A Heartstopper sztárja, a 18 éves Yasmin Finney bejelentkezett a szerepre.

A brit Mirror magazinnak adott interjújában a 18 éves Yasmin Finney azt mondta, hogy
– írta a Humenonline.

„Imádom James Bondot. Valahányszor megnézek egy Bond-filmet, mindig arra gondolok, hogy szívesen lennék az a menő, szexi Bond-lány, akit még soha nem írtak meg” – nyilatkozta Finney, aki korábban azt is kijelentette a PinkNewsnak, hogy úgy érzi
„azért került erre a földre, hogy transzszínésznőként változást hozzon”.
A Heartstopper mellékszereplője az interjúban azt is elárulta, hogy Caroline Cossey transzszínésznő gyakorolt rá nagy hatást. Cossey statisztaként szerepelt az 1981-es For Your Eyes Only című Bond-filmben.
A film bemutatója után Cossey-t egy újságcikkben szándékosan kihagyták. Később elmondta, hogy emiatt öngyilkosságot kísérelt meg. Ezt követően Caroline Cossey folyamatosan harcolt a brit kormánnyal a transzneműek jogaiért, és ő lett az első transznemű Playboy-modell – emlékeztetett a portál.
Nyitókép: Képernyőfotó