Nem dolga az Európai Bizottságnak, hogy a tagállamok ügyeibe avatkozzon

„Noha az Európai Néppárt (EPP) az unió legnagyobb pártcsaládja, nincsen túl jó formában. Németországban ellenzékbe szorultak, a franciáknál és az olaszoknál alig láthatók, Spanyolországban és Lengyelországban szintén legfeljebb az ellenzéket erősítik – és akkor csak a legnagyobb tagországokat soroltuk. Öt-tíz éve egészen másképp festett Európa politikai térképe. Mit történt önökkel?

Valóban rögös út előtt állunk, de nagy erőkkel készülünk a 2024-es európai parlamenti választásokra. Politikai tartalomban, stratégiában és a kommunikációban is meg akarunk újulni. Ami Franciaországot illeti, valóban nem látom át, hogyan tudna megerősödni az ottani tagpártunk, a Köztársaságiak. Olaszországban a mostani folyamatok pár év alatt a pártrendszerüket is átrendezhetik – majd meglátjuk! Spanyolországban jövőre választásokat rendeznek, ami reménykeltő lehet a számunkra. Nagy pártcsalád vagyunk valóban, de ez meg is nehezíti a dolgunkat a többiekhez képest: számos országból sokféle érdeknek, a jobboldali tagpártoktól a centrista-liberális álláspontot elfoglalókig kell elférniük a néppárti ernyő alatt.

Egyetért-e azzal, hogy mégiscsak Németország a kulcs az európai politikához? Friedrich Merz a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választása óta márpedig a német konzervatívok reménykednek abban, hogy erőre kaphat az EPP legnagyobb tagpártja.

Németország valóban nagyon fontos, de új hatalmi központok alakultak ki Európában, amihez az ukrajnai háború is hozzájárult. Ezzel Berlinnek is meg kell tanulnia együttélnie.

Melyek ezek a központok?

Kelet-Közép-Európa, de említhetném az északi országokat is.

A lengyel–magyar vezetésű Kelet-Közép-Európa és a Nyugat ellentétei hangsúlyosan jelentek meg az utóbbi években, ami súrlódásokkal járt a néppárton belül is. A Fidesz végül is elköszönt a pártcsaládtól, míg a vele együtt kormányzó KDNP bent maradt. Mennyire látja mélynek a nyugat–kelet törésvonalat Európában?

Vannak másféle törések is, így a nyugati országokon belül, az észak–dél választóvonal mentén. Hány éve is tagja Magyarország vagy Lengyelország az EU-nak? Ne beszéljünk még mindig »régi« és »új« Európáról!

Nem is a hidegháborús megosztottság továbbélésére gondoltam, hanem az alapvető nézeteltérésekre a mai Európában…

Ez viszont annak a kérdése, milyen Európában akarunk élni. Ezzel az EPP-nek komolyan kell foglalkoznia, és vitát kell folytatnia róla. Mi nem minden áron akarunk még több európai egységesítést. A baloldali és a zöldpártoktól eltérően például az oktatási és kulturális kérdésekben úgy véljük, ezeket a nemzetállamok hatáskörében kell hagyni. Az utóbbiak szintjén kell dönteni az ilyen ügyekben – ezt hívják szubszidiaritásnak, amire mindig visszautalunk. Nem az Európai Bizottság a kompetens ezekben.

Ezek szerint ön Magyarország nagy barátja, hiszen éppen ebből fakadt a magyar vezetés számos vitája Brüsszellel…

Nézze, Magyarország demokrácia, és a polgárai választották meg a vezetését. Nem dolga az Európai Bizottságnak, hogy beavatkozzon a tagállamok ügyeibe, hacsak nem alapvető emberi jogok forognak kockán, de nem úgy látom, hogy ez lenne a helyzet.”

Nyitófotó: Földházi Árpád