„Mindennek vége”: drámai a helyzet Parajdon – mindössze egyetlen reménysugár maradt

A helyiek szerint a teljes Sóvidék jövője elúszhat a bányakatasztrófa miatt.

A Politico hiányolja az intézmény reakcióját.
A kormány célja, hogy egy globális recesszióban Magyarország lokális kivétellé váljon – fogalmazott Orbán Viktor tusványosi beszédében. A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és van ahol európai népek keverednek, mint például a Kárpát-medencében. „Mi nem vagyunk kevert fajúak” – mondta, majd hozzátette: nem is akarunk azok lenni.
– olvasható a Politico-n. A lap szerint Eric Mamer szóvivő elmondta, az uniós végrehajtó testület soha nem kommentálja a tagállamok vezető tisztségviselőinek a beszédeit. Ugyanakkor utalt azokra az értékekre, amelyeket az EU alapító szerződéseibe beleírtak, így az emberi jogok védelmére, és hogy senkit sem szabad diszkriminálni rassz- illetve etnikai hovatartozás alapján.
Nyitókép: Dursun Aydemir / Anadolu Agency / AFP