Engedtessék meg nekem, hogy Csurka Istvánt jobban tisztelhessem Orbán Viktornál

„Nekem nem Viktorhoz van közöm, a baráthoz, a családapához, a haverhoz, a focirajongóhoz, hanem Orbán Viktorhoz, Magyarország jelenlegi miniszterelnökéhez. Ahhoz az emberhez, aki viszont hosszú ideje játszi könnyedséggel dekódolható módon (és valóban játszi könnyedséggel dekódolva a saját publikuma, rajongótábora, kommentelői által) újra a politikai közbeszéd részévé tette a zsidókártyát. Ehhez a »zs« betű leírására, avagy a »zs« hang kiejtésére sincs szükség, s a szónok pontosan tudja, hogy az új kommunikációs mezőben nem ő, hanem a kommentelők hada fogja befejezni beszédét. És jól tudja: be is fejezik, annak rendje és módja szerint. Ő nem »zs«-zett, még a zsák helyett is stanyiclit vagy puttonyt mondott, ő nem felelős a vállalhatatlan hangokért.

De felelős! A stanyicli vagy a puttony a kommentelőknek hála ismét »zs« betűvel kezdődik, s ez így van rendjén. Soros György elleni összes attak épp ezzel kapta és kapja meg igazi értelmét, máskülönben semmit sem érne az egész. Nem hozok példákat a beszédeiből, pedig tonnaszámra lehetne. A lényeg, hogy a politikai közbeszéd tárgyává tette azt, amit látszólag zéró toleranciával illet. E sorok íróját is rendszeresen büdöszsidópatkányozzák le például azon a Mandineren, amely sokat köszönhet a hatalomnak, a kormánynak és vice versa. És az utóbbi időben tonnaszámra kapja a gyalázkodó, büdöszsidópatkányozó, hogy irtottavolnakianyádatafélmunkátvvégzőHitler hangvételű és életveszélyes fenyegetésekkel fűszerezett leveleket, épp azért, mert lehet. Mert hát ő is ezt teszi. A Viktor, ki más!

És továbbra sem állítom, hogy Orbán magánéletében antiszemita, rasszista, homofób stb. lenne. Nem tudom, de szerintem egyik sem. Csak épp felhasználja a szükséges és a magyar történelmi múltban és jelenben jól bevált elemeket, hatalomtechnikai okokból támaszkodik azokra, mert ellenségre szükség van. Ellenség úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen az új társadalmi szerződés szerint nektek kevesebb jog jut, szépen lemondotok a szólásszabadságról, a sajtószabadságról, az autonóm gondolkodás szabadságáról, helyette viszont én megvédelek benneteket az ellenségtől. Az Ellenségtől. Attól, aki oka minden rossznak (nem én), aki szétlopja az országot (nem én), aki tönkretesz mindent, amihez csak hozzáér (nem én), aki kizárólag saját és udvartartása érdekeivel van elfoglalva (nem én). S miután a geográfiai vidéknek errefelé megvannak a hagyományos, familiárisan tradicionális ellenségei, nem szükséges mindent újra elmagyarázni, értetek mindent fél szavakból, fél ócska kódokból, gyalázatos enigmákból, burkolt metaforákból mindent, amit csak kell.

Ezért engedtessék meg nekem, hogy szép emlékezetű Csurka Istvánt én jobban tisztelhessem (vagy hogy is mondjam) Orbán Viktornál. Csurka nem titkolt semmit, nem kódolt semmit, kimondta, amit gondolt, tiszta lapokkal játszott. Orbán sunyi és számító módon szalonképesnek állítja be magát (s mint már említettem, meglehet, privát életében nem tesz vagy mond elfogadhatatlant), zéró toleranciáról zeng sztentori hangon, közben sunyi módon, gazdagon és bővítetten újratermelve csempészi be a politikai közbeszédbe mindazt, amitől – sajnos sok esetben méltán – azt várja, hogy meghozza gyümölcsét, kivált e nehéz, inflációtól gyötört időben, az egyre frusztráltabb népesség körében.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád