Nekiment Trump Joe Bidennek Ukrajna támogatása ügyében
Nem tetszik Trumpnak, hogy az ukránoknak megadták az engedélyt Oroszország támadására.
Steve Bannon ügyvédei szerint a per egy „politikai megtorlás” volt.
Pénteken bűnösnek találta az esküdtszék Steve Bannont, Donald Trump volt egykori tanácsadóját a Kongresszus megsértése miatt – számolt be a Reuters.
Az esküdtszék a 68 éves Bannont két rendbeli vétségben találta bűnösnek, amiért megtagadta, hogy tanúvallomást tegyen, illetve dokumentumokat adjon át a képviselőház különbizottságának,
A törvényhozók azt akarták megtudni tőle, hogy mi történt az egyik washingtoni hotelben a puccskísérlet előtti éjszakán, amikor az elnök támogatói megpróbáltak republikánus képviselőket rávenni, hogy utasítsák el a választás eredményét. Annál is inkább, mert Bannon úgy tüntette fel, hogy ő volt ezeknek a kísérleteknek, illetve a másnapi támadásnak a szellemi atyja.
Az Igazságügyi Minisztérium ügyvédei azzal érveltek, hogy Bannon „törvényen felülinek” érezte magát, amikor figyelmen kívül hagyta a Kongresszusi bizottság „kötelező” jogi idézését. Bannon ügyvédei azt mondták, hogy
Bannont 30 naptól egy évig terjedő börtönt kaphat vádpontonként, valamint 100 és 100 ezer dollár közötti pénzbírsággal is büntethetik. Azt ugyanakkor érdemes tudni, hogy a korábbi, hasonló ügyekben a börtönbüntetést még senkinek sem kellett letöltenie.
Nyitófotó: Stefani Reynolds / AFP