Walesa: Fel kell darabolni Oroszországot és 50 millió alá kell csökkenteni a lakosságát

2022. július 11. 8:37
A „Szolidaritás” egykori vezetője szerint a Nyugatnak föl kellene lázítania Oroszország népeit.

A PestiSrácok szúrta ki, hogy Walesa az LCI francia hírtelevíziónak azt mondta: „a világ biztonságának megteremtéséhez arra lenne szükség, hogy felkelést robbantsanak ki az Oroszország által korábban annektált népek körében”. „Még ha Ukrajna meg is nyeri ezt a háborút, öt év múlva ugyanide jutunk, tíz év múlva pedig egy másik Putyin bukkan majd föl” – mondta az egykori lengyel elnök. „Hogy elkerüljük ezt a forgatókönyvet, ki kell kényszerítenünk, hogy megváltozzon az orosz politikai rendszer, vagy pedig

felkelést kell szítani Oroszországban”

– javasolta. Hacsak nem történik teljes politikai rendszerváltás Moszkvában, a világ biztonságát kizárólag a jelenlegi Oroszország feldarabolásával lehet biztosítani, amely ma még mindig egy birodalom Walesa szerint. „Az oroszok által beolvasztott népeket népeket fel kell lázítani. Vagy meg kell változtatnunk Oroszország politikai rendszerét, vagy 50 millió lakos alá kell csökkentenünk a lélekszámát” –mondta.

Bár Walesa elismeri, hogy a Nyugatnak is fűződnek saját érdekei ahhoz, hogy befolyását és hatalmát kiterjessze, de ezt szerinte demokratikus eszközökkel, tehát legitim módon éri el: „Meg kell értenünk, hogy

a Nyugat a NATO-n és az EU-n keresztül érvényesíti hatalmát, terjeszkedik, de ezt demokratikus eszközökkel teszi, míg Oroszország ugyanezt erőszakkal”.

A Szolidaritás egykori vezetője szerint a világ ismét kettéválik: „Most két rendszer van: vannak egyfelől a demokratikus országok és a NATO, amelyek demokratikus eszközökkel, a népek döntéseinek kikérésével akarnak terjeszkedni, másfelől itt van Oroszország és Kína, amelyek az annexió régi módszeréhez folyamodnak” – teszi hozzá Wałęsa.

Fotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Összesen 322 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

E L M E B E T E G

(Amúgy a Nyugat ilyen típusú ŐRJÖNGÉSE lassan tényleg a legrosszabb bolsevik/náci időket idézi...)

Ezt most talán felejtsük el, koncentráljunk a nyolcvanas évekre.

Én megértem Walesát, hogy számára az lenne a legkényelmesebb, ha egy kis Oroszország lenne a szomszédja - minden ország azt szeretné, ha sehonnan sem fenyegethetnék. Pontosan ezt akarják most az oroszok is, ebből lesznek a háborúk.

Ki az a 4 agyhalott, aki EZT lájkolta?
Azaz konkrétan a nukleáris világháborút, azaz kb. az emberiség elpusztítását? Mert a világ 1-2. nukleáris szuperhatalma valószínűleg (!!!) nem fogja ölbetett kézzel nézni pl. a lakossága megharmadolását...

Pilsudski is annak idején egyszerre ment neki MINDENKINEK. Szó szerint az összes szomszéddal háborúztak. Még a csehekkel is!
Aztán 20 évvel később (megint) nem volt Lengyelország...

Valahogy - talán a középhatalmi státusuk miatti frusztrációk okán - ilyen hatalmas amplitúdókkal hullámzik a lengyel történelem.

Hajmeresztő, szürreális. Remélhetőleg egyéni véleménye, de annak is sok.

Már írtam korábban is, Lengyelországot fel kell osztani a németek és az oroszok között. Walesa besúgó megszólalt.......

Az azért bíztató, h. voltak már az Államok vezetésének nagyívű tervei, de azok sem jöttek össze. Mondjuk, ahová betették a lábukat, az már sohasem lesz az, ami volt. Jóvátehetetlen pusztítás maradt utánuk Vietnámtól Szíriáig és nem elhanyagolható mértékű bizalomvesztés.

Mindenesetre, nem hittem volna, h. egyszer egy valamikori lengyel ikon ilyen "demokratikus" vágyálommal áll elő.

Hát, a Brzezinski is lengyel volt, az Albright meg cseh. A hülyeség és immoralitás NEM nemzetfüggő.

:)))

Jó idézet, kérdés hogy valódi-e. De ha nem, akkor is van benne valami.

Persze, nem is ennyire közvetlennek gondoltam a kaocsolatot, csak valahogy tényleg az volt, hogy 1918-ig államuk sem volt, 1920-ban mondjuk Kijevben voltak, 1940-ben már megint nem volt államuk... és valahogy amikor volt államuk, akkor egyből jöttek a (sok esetben objektíve túlzó) hatalmi ambíciók.

Most is valami ilyesmit érzek, rátettek az összes zsetonjukat az USA-ra. Ha bejön, valóban lehetnek ij európai hatalom, na de ha esetleg nem... (és megint ott maradnak egy "kevéssé baráti" Oroszország és Németország között...)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés