„Lecsaptak a dementorok. A Harry Potter-történetekből ismertük meg mintapéldányaikat, akikről ezek a nekünk rendeltek felismerhetők. Úgy néznek ki, mint egy koszlott gusztustalan lópokróc, kiszívják a közelükbe került emberekből a lelket, és a víz is megfagy, ha elsuhannak fölötte. Eljöttek hát ismét, és fenyegetően keringenek a Déva–Budapest-tengely légterében azt lesve, mikor vehetik el a lelkét Böjte Csabának.
A mi dementoraink különleges példányok, hiszen mindamellett, hogy eszközökben nem válogatva esnek neki bárkinek, tehát esetükben erkölcsről beszélni dőreség, most mégis moralizálnak. Lemondásra szólítják fel Csaba testvért, mert harminc évre ítéltek egy pedofil gazembert Romániában, aki egy ideig nevelőként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben. Miért nem vette észre, miért nem tudott róla, miért tűrte, miért csak ilyen későn intézkedett, miért nem olvas Perintfalvi Ritát a Biblia helyett? Vagyis tulajdonképpen ő a bűnös, azonnal szórjon hamut a fejére és álljon remetének valahol az őserdők mélyén!