Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

2018 és 2020 között. Egy tanulmány szerint.

Ezrek halhattak meg Németországban a nyári hőség következményei miatt 2018 és 2020 között – derült ki egy pénteken nyilvánosságra hozott friss tanulmányból.
A vizsgálatok kezdete, 1992 óta először fordult elő, hogy három egymást követő évben tapasztaltak jelentős többlethalálozást a hőség miatt - írták a Robert Koch Intézet, a szövetségi környezetvédelmi hivatal és a német meteorológiai szolgálat kutatói pénteken a Deutsches Ärzteblatt című orvosi szaklapban. A magas hőmérséklet megterhelheti a keringési rendszert, és fokozhatja a fennálló megbetegedések – például légúti betegségek – súlyosságát. Mivel a hőség csak ritkán kerül be a közvetlen halálokok közé,

A cikk szerint különösen sokan, körülbelül 8700-an veszíthették életüket a hőség miatt 2018 júniusában, júliusában és augusztusában. Ez volt a második legmelegebb nyár Németországban azóta, hogy 1881-ben elkezdték vezeti a hőmérsékleteket. 2019-ben 6900, míg 2020-ban 3700 ember életét követelhette a hőség.
1992 óta összességében enyhén csökkent a hőség miatti többlethalálozások száma Németországban – írták a kutatók. Ennek egyik oka a sikeres alkalmazkodás lehet – vélték. Elképzelhető, hogy az emberek jobban figyelnek arra, hogy szellős ruházatot hordjanak, megfelelő mennyiségű folyadékot igyanak, vagy árnyékos, hűvös helyre húzódjanak a hőségben – jegyezték meg a szerzők. Ennek ellenére a 2018 és 2020 közötti időszakra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy „a hőség továbbra is komoly fenyegetést jelent a Németországban élő emberek egészségére” – húzták alá.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Komka Péter