Kövér, az önkényúr

2022. június 29. 6:09

Németh Péter
Népszava
Neki az a fontos, hogy rettegjenek tőle. Abban sem hiszek, hogy elkötelezett fideszes.

„Nem mennék bele abba a vitába, hogy törvénytelen-e a kormány vagy sem. Önmagában rossznak tartom ezt a kommunikációs panelt, de ez a mondandóm szempontjából mindegy is. Ami viszont ennél talán fontosabb és meghaladja a puszta címkézést, az Kövér László viselkedése. Illetve nem is a viselkedése, hiszen ő már csak olyan, amilyen; neki láthatóan csak az a fontos, hogy rettegjenek tőle. Én már egyébként abban sem hiszek, hogy elkötelezett fideszes lenne, nem véletlen, hogy beleragadt a házelnöki szerepbe. Az az ő hatalma, ott ő a megkérdőjelezhetetlen úr. Természetesen nem kicsinylem le a házelnöki tisztet, komoly rang, az egyik legmagasabb közjogi méltóság, de a hatalma, lássuk be, egészen korlátozott. Kilépve az Országgyűlés épületéből lényegében meg is szűnik, protokolláris jellegűvé degradálódik.

Feltehetően ezzel ő együtt tud élni, másként: pontosan felméri, hogy ebben a székben lehet a legtöbb, ha már nem lehet Orbán Viktor. Ezért nem akart köztársasági elnök sem lenni; az orbáni rezsimben annak még kisebb a befolyása a dolgok menetére. Itt, a Házban legalább ő az úr, megkérdőjelezhetetlenül az. Persze ismerni kell a határait, és ezeket Kövér jól láthatóan ismeri is: többnyire csak az ülésterem egyik felét látja.

Abban az irányban viszont fokozatosan feszegeti a határait, lépésről-lépésre, parlamenti ciklusról parlamenti ciklusra növeli az uralmát, súlyos személyiségével beborítja az ellenzéket. Kezdetben csak durva, sértő szavakkal, szómegvonással illette az általa hangsúlyozottan nem kedvelt oldalt, aztán rákapott a büntetésekre; egyre nagyobb összegekkel sújtotta az általa elutált politikusokat. Mostanra pedig eljutott a törvénytelenségig.

Igen, azt állítom: Kövér László törvénytelenül működik, illetve törvénytelen lépéseket enged meg magának. Az a helyzet manapság Magyarországon, hogy a rezsim bármeddig elmehet, nincs intézmény, nincs szerv, amely megakadályozná az ilyesfajta törvénytelenségeket. Konkrétan arra gondolok, hogy Kövér egész egyszerűen nem engedi, hogy Hadházy Ákos letegye a képviselői esküjét, utána pedig elvégezhesse a feladatát és hozzájuthasson illetményéhez. Kövérnek ehhez, bizton állítom, nincs joga. Hadházyt ugyanis Zuglóban a választók akaratából képviselővé emelték, és ezt nem írhatja felül semmilyen házelnöki önkény.”

Nyitókép: YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kövér egy nagyon gyenge önkényúr. Még a vezetéstudomány alapvető szabályaival se él vagy élt évekig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés