Nógrádi György: Az amerikaiaknak nem érdeke, hogy Ukrajnában béke legyen

2022. június 28. 8:20
Washington nemcsak Oroszország, hanem egész Európa meggyengítésére törekszik – mondja a biztonságpolitikai szakértő.

Az amerikai és a brit álláspont az, hogy szó sem lehet békéről addig, amíg Ukrajna vesztésre áll – mondta Nógrádi György a HírTV Háború Ukrajnában című műsorában hétfőn.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a G7-es csúcs olvasata egyértelmű, újabb szankciók következnek Oroszország ellen, a cél pedig az oroszok kivéreztetése. Nógrádi szerint a szankciók egyelőre csak Európára hatnak, de idővel Oroszországban is megteszik majd hatásukat.

A háború eszkalálódik: a világ katasztrófa felé halad

A francia és a német álláspont más, mint az amerikai és a brit – mondja a szakértő, aki szerint Európa döntő része ma már kompromisszumot akar az oroszokkal, akár ukrán területi veszteségek árán is. Ehhez képest az amerikaiak és a britek egyelőre nem akarnak békét kötni Putyinnal.

Az oroszok lassan, de mennek előre – mondja Nógrádi, aki szakértőket idézve hozzáteszi, a háború jelenlegi üteme az első világháborúra hasonlít, az oroszok csak napi pár kilométert tudnak előrébb jutni.

Kérdés, Putyin bevet-e taktikai atomfegyvert

Szerinte jelzésértékű, hogy Belarusz megkapja a legmodernebb orosz fegyvereket, amivel a háború csak eszkalálódik, a világ pedig katasztrófa felé halad. Nógrádi szerint a NATO a hagyományos fegyvernemekben erősebb, mint Oroszország. Most viszont sokan azt találgatják, hogy Putyin bevet-e taktikai atomfegyvert. Ha igen, akkor 15-20 kilométeres körzetben minden elpusztul – mondja az elemző.

A teljes adást itt nézheti meg:

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 144 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miben látod a süketelést? A lakosságnak természetesen a béke az érdeke, de mindenütt a politikusok játszanak és nem feltétlenül a lakosság érdekében.

Csak egy primitív, hat osztályos senki.....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés