Kevés dolog bosszant jobban, mint a politikai pedofília

2022. június 5. 8:33

Jámbor András
Facebook
A 14 év alatti gyerekek egyrészről mucsai parasztok, másrészről pedig nemzeti hősök lettek. Hát gratulálok!

„Kevés dolog bosszant jobban mint a politikai pedofília, de sajnos erről nem népszavaztunk.

Történt, hogy a válogatott mai csodálatos sikere előtt, a himnuszok alatt, szokása szerint letérdelt az angol csapat a rasszizmus ellen tiltakozva. Amit a stadionban valakik kifütyültek, lehurrogtak.

A Telex erről a »A rasszizmus miatt kitiltott szurkolók helyére beengedett gyerekek is pfujolták a térdelő angol futballistákat a Puskás Arénában«, a HVG pedig a »Hiába voltak csak gyerekek a stadionban, ment a pfujolás az angolok térdelése alatt« címmel számolt be, míg a Mandiner konkrétan örömködött egyet az »Megint letérdeltek az angol focisták: íme, a magyar gyerekek reakciója!« című cikkében, és azt írta: »A gyerekeknek sem tetszett a nyugat-európai gesztus. Megint letérdeltek az angolok a Puskás Arénában, megint pfujolta őket a magyar közönség – igaz, tavaly szeptemberhez képest most nem 67 ezer felnőtt, hanem 35 ezer gyerek egy része nyilvánította nemtetszését.«

A tudatlanság, a hírügyelet átka, és az általánosítás gyönyörű helyzetet hozott össze ahol 14 év alatti gyerekek egyrészről mucsai parasztok, másrészről pedig nemzeti hősök lettek. Hát gratulálok!”

Nyitóképen iskolások a lelátón a labdarúgó Nemzetek Ligája 1. fordulójában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 163 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kik voltak a hülye gyerekek? A pfujoló srácok vagy templom helyett a focipályán térdeplő focisták?

Jámbor másra mondja azt, ami saját maga: mucsai paraszt.
Habár a parasztozás rossz szó (mondhatnám rasszizmus és diszkrimináció) mert a parasztok nélkül éhen halna, hacsak a karácsony féle méhlegelőkről nem gyüjtögetne magának gazt és rovarokat.

Az a baj,hogy ő sem akarja szétválasztani a sporttól a politikát

Szerintem nem tudja, hogy a gyerekek egyharmadának a szülei ellenzéki szavazók lehetnek.

Ők is szerethetik a focit.

András!
Nem nekünk, zsidóknak kellene megmondanunk, hogy mit csináljanak a magyar gyermekek..látod, ezért is utálnak bennünket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés