Az ellenzék megmaradt szereplői világossá tették, nemcsak vereséget szenvedtek, hanem alapjában a legyőzőikkel értenek egyet – fogalmazott a filozófus a Mérce hasábjain.
Terjedelmes cikket közölt a Mércén Tamás Gáspár Miklós. A téma az ellenzék bukott választás utáni magatartása volt.
A filozófus az elmúlt két hónapot elemezve arra jutott, hogy
az ellenzék megmaradt szereplői világossá tették, hogy nemcsak vereséget szenvedtek, hanem alapjában a legyőzőikkel értenek egyet”.
„Az egyik ellenzéki vezető kijelentette, hogy untatja a jogállam. A másik azt, hogy mellőzni kell „a Nyugatról importált identitáspolitikát”, azaz nem kell fölszólamlani a rasszizmus, nőgyűlölet, homofóbia ellen” – interpretálta és támasztotta alá egy példával előző gondolatát TGM, aki szerint „a magyarországi ellenzéki pártok bebizonyították, hogy nekik a sikeresnek tetsző taktika („összefogás”) számít, szidni azért szidják egymást, mert nem tudtak elég népszerű jelszavakat hangoztatni (tartalmuktól függetlenül!), vagy „a népet” (azaz a választók többségét) hibáztatták”.
A gondolatmenet végén az egykori SZDSZ-es politikus így összegez: „egy szó mint száz, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártokban találhatók tisztességes és értelmes figurák is a nagy semmiért bizarr hatalmi harcokat folytató Hüvelyk Matyik mellett, a liberális és szocialista célok tekintetében nem lehet és nem szabad számítani rájuk,
a szokásos parlamenti rikácsolásra nem érdemes odafigyelni.”
TGM szerint ezek voltak az elsöprő Fidesz-kétharmad összetevői:
1. pénz: azaz a lakosság (értsd: a középosztály, főleg az alsó középosztály) magasabb életszínvonala;
2. nemzet: egység, összetartás a hagyományos ellenféllel, a Nyugattal (és a Nyugat védencével, Ukrajnával) szemben, ahol „Bécs” történelmi szerepét most „Brüsszel” játssza;
3. rend, biztonság: „kimaradni a háborúból”, orosz kőolaj és gáz; aztán a belső megosztottság (értsd: pluralizmus, többpártrendszer), „széthúzás” hallgatólagos és tényleges fölszámolása.
„Az ügyes, szerencsés kezű és gátlástalan Orbán Viktor miniszterelnök hatalmas sikereket arat még a nemzetközi harci terepen is; kultuszában – gyűlölködő rikkantások közepette – az ellenzék is megalázkodik a maga rosszul leplezett csodálatával. Az egész politikai szcéna ízléstelen és unalmas” – summázza újra a filozófus, aki leszögezi: ez a nyilvánosság értéktelen, és lehetőleg kerülni kell. Volt, amikor a magyar publicisztikát olyan emberek művelték, mint Kölcsey, Széchenyi, Wesselényi, Kossuth, Eötvös, Kemény, Szalay, Csengery, Falk.
A cikk vége arra keresi a választ, hogy mit tegyenek, mit tehetnek a tekintélyi (avagy autoritárius) állammal szembenálló személyek, akiket a korlátozott – és intellektuálisan elhanyagolható – „közéletben” nem képvisel és nem képviselhet senki?
Hosszú fejtegetés következik ezután, majd TGM megállapítja:
„»Laikus« emberi jogi mozgalmak helyett fölkészült jogászokból álló NGO-k működnek, szakmailag a vállalati és alapítványi logikát követve kénytelen-kelletlen. Kiindulópontjuk a pozitív (írott) jog, amelyet természetjogi szemszögből bírálnak ugyan, de azért többnyire a hatályos nemzetközi szerződések, egyezségokmányok, föderális jogalkotás és nemzetállami alkotmányok alapján. Ezek reformer-reformista, nem forradalmi szervezetek. Gyakorolnak ugyan polgári engedetlenséget, mint a menekülőket a tengerből kimentő Sea Watch hajósai, de a polgári engedetlenség – amelyet nem hiába nem talál a törvénykönyvben a magyarországi belügyminiszter, hiszen a polgári engedetlenség önzetlen erkölcsi indítékú, elvont alkotmányos védelem alatt álló törvénysértés – nem forradalom, hiszen az elismert tekintély tudatos, nyílt, bevallott, a büntetést vállaló megsértése. (A forradalom nem ismeri el a tekintélyt, magától értetődően.)
Magyarországon is kellene újabb NGO, ha lehet hozzá pénzt szerezni valahonnan, amely a munkásokat védi (munkajogi, szociálpolitikai, balesetbiztonsági stb. szempontból), és nagyon kellene külön emberi jogi szervezet, amely a romákat védi a jogsértésektől és a népjóléti diszkriminációtól. Ezek nem helyettesíthetik a szakszervezeteket, munkástanácsokat vagy a romák politikai szerveződéseit, de ingyenes jogsegély és publicitás a jogaikban korlátozattaknak: erre nagy szükség van, ahogyan más kisebbségeket vagy hátrányos helyzetű populációkat (melegek, nők, lakástalanok) is védenek az NGO-k” – írja, majd feltesz egy másik kérdést is: mit tegyen a parlamenten kívüli ellenzék, ha van ilyen?
„Egyelőre nem lehet más indítványunk, csak az önnevelés és az önművelés.
Az az illúzió, hogy választásokkal »le lehet váltani« (ahogy mondani szokás) vagy meg lehet gyöngíteni Orbán Viktor tekintélyi államát, káprázatként is elavult. Akik esetleg majd valamikor komolyan vehető hatalmi propozícióval jelentkeznek a demokratikus tábor (majd a magyar állam) vezetésére, még gimnáziumba vagy általános iskolába járnak” – jön a kiábrándító válasz a fenti kérdésre.
A teljes cikket itt érheti el.
Nyitókép: MTI Fotó, Beliczay László
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azt is elárulta a Rapid Extrában, hogy mi lesz jövőre a meghatározó a választói döntésekben.
A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában hangsúlyozta, hogy az új otthonteremtési konstrukció családok százezrei számára nyit ki egy perspektívát, új távlatot.
A Republikon Intézet konferenciáján a politikai elemzők véleménye alaposan megoszlott abban, hogy a mostani közvélemény-kutatási adatokból milyen következtetéseket lehet levonni.
Döbbenetes levelet kaptak, a levélíró szerint a munkatársak dögtemetőbe valók, Orbán Viktor nyakát is ki akarják csavarni.
„A Tisza szerint bűncselekmény megkérdezni az emberek véleményét az adókról” – fogalmazott a kormányfő.
Több százalékkal növelte a Fidesz támogatottságát néhány hét alatt, miközben a Tisza Párt erősödése kifulladt.
Suárez helyzete és honfitársunk jó formája miatt kötöttek vele szerződést.
Sikorski: Alig várjuk, hogy Ukrajnát az EU családjában üdvözölhessük.
