Orbán Viktor elárulta: ezért kulcsfontosságú Bulgária Magyarországnak (VIDEÓ)
Ünnepelni ment Szófiába a miniszterelnök, egyeztetett is az elnökkel.
A Momentum volt elnöke elmondta: ha ők lettek volna kormányon, csatlakoztak volna az olajembargóhoz, a bolgár példát követve.
Fekete-Győr András volt a Klubrádió vendége kedd este, a Bolgár Györggyel folytatott beszélgetés érdekes mondatokat ígért, és nem is kellett csalatkoznunk.
Az egykori Momentum-elnök már az első olajembargós kérdésre úgy felelt, hogy ha ők lennének kormányon, Magyarország mindenképp csatlakozott volna az embargóhoz, a párt inkább olyan haladékot kért volna az Európai Uniótól, amely alatt az átálláshoz, az orosz energia függőség felszámolásához szükséges fejlesztéseket, beruházásokat véghez tudja vinni – ez a bolgár minta, amely országot egyébként két, a tengerentúlról és Oxfordból hazatért üzletember kormányoz.
A kampányt utólag elemezve Fekete-Győr András elmondta: „Ugyanazt kellett volna mondania az ellenzéknek a választásokat megelőző kampány alatt, amit az Orbán-kormány is mondott az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, hogy békére és biztonságra kell törekednünk”. Ez azért is érdekes, mert Fekete-Győr február elején még arról írt cikket, hogy hazánknak fegyvereket kellene szállítani az ukránoknak.
Az országgyűlési képviselő szerint más kérdés, hogy „a Fidesz arról hazudott, hogy Magyarország veszélyben lenne, hiszen NATO-tagországként védelmet élvez”, és az sem volt igaz, hogy Magyarország nem szállít fegyvert Ukrajnának, hiszen folyamatosan haladnak át az országon keresztül fegyverszállítmányok.
A politikus szerint a kormány hazugságra építi a politikáját, amivel sikeres lehet ideig-óráig, de egy idő után tükörbe is kell nézni.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd