Die Welt: Az EU Magyarországot bünteti, míg Lengyelországot megkíméli

2022. május 23. 11:07
Lengyelország jelentős pénzügyi és katonai támogatást is nyújt Ukrajnának, az Orbán-kormány, amely köztudottan oroszbarát, azonban „visszafogja magát” – írja a német lap.

A Die Welt oldalán megjelent „Az EU miért bünteti Magyarországot és miért kíméli meg Lengyelországot” című véleménycikk szerint a Bizottság és Budapest között kialakult újabb konfliktus Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek jó alkalom lehet arra, hogy az Oroszország ellen tervezett szankciókat megtorpedózza.

Figyelemre méltó az is, hogy a Bizottság csak Magyarországgal szemben lép fel, Lengyelországgal szemben azonban nem. A szerző szerint ezzel a Bizottság szétválasztja a két országot a jogállamiság szempontjából.

Azzal, hogy a Bizottság megkíméli Lengyelországot, elismeri Lengyelország Ukrajnának nyújtott segítségét

– mondta Jakub Jaraczewski jogtudós, a Democracy Reporting International nevű civil szervezet programkoordinátora.

Lengyelország közel 3,5 millió menekültet fogadott be. Az ország jelentős pénzügyi és katonai támogatást is nyújt Ukrajnának. Az Orbán-kormány, amely köztudottan oroszbarát, azonban „visszafogja magát”. A Magyarországgal szembeni mechanizmus aktiválásával a Bizottság most megváltoztatja az EU dinamikáját. Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború közelebb hozza Varsót Brüsszelhez, és még jobban elszigeteli Budapestet.

(Fotó: Andrzej Duda lengyel államfő fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt a varsói elnöki rezidencián, a Belvedere Palotában 2022. május 17-én.MTI/Bruzák Noémi)

Összesen 199 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

NEM, BAZD MEG AZ ANYÁDAT, NEM OROSZBARÁTOK VAGYUNK.
Mindössze ebben a háborúban a magyarok oldalán állunk.
Menjetek a picsába!

Azért az a 3,5 millió ember nem mind maradt ott, onnan is mennek tovább.
A lengyeleknél nem változott semmi a jogállamisági problémákból, de mára mégis megfelel a kritériumoknak, mert nagyon háború párti.

"az Orbán-kormány, amely köztudottan oroszbarát"

Talán érdemes lenne helyreigazítást kérni: A magyar kormány ugyanis
köztudottan magyarbarát és nem oroszbarát.

A MOL-nál felkészülnek arra, hogy más olajat is feltudjanak dolgozni. A korszerűbb finomítók erre már képesek.

Csak az orosz politikájuk miatt nem nevezném őket így, élvezik, hogy egyszerre szívathatják Berlint és Moszkvát, plusz az EU-t és még ukrán területek is leeshetnek nekik. Csak nekünk ebben egyelőre kevés jó van.

Oroszbarátnak mondanak minket mert nem vagyunk oroszellenesek?
Amilyen üldözés folyik az oroszok ellen a világban az lenne a helyes, hogy mi nem állunk mellé!
Sajnos nem mindig van így.
Példa erre a Mariopplban fellépett zongprista esete.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés