Van lövése

2022. május 18. 6:53

Németh Péter
Népszava
Mit üzent nekünk Orbán Viktor miniszterelnöki szűzbeszédében?

„Ugocsa non coronat, mondta eskütétel utáni parlamenti beszédében, és ez a több évszázados, szlogenné nemesült mondás nagyjából át is lengte a miniszterelnöknek az új évtizedet meghatározó gondolatait. Hogy lényegében mindenben egyedül vagyunk, de mindenben nekünk van igazunk. A túlélés és megmaradás művészetét gyakoroljuk a világgal, de elsősorban az Európai Unióval szemben. A háború évtizede előtt a nyugati világ öngyilkos kísérletei és a genderőrület időszaka következik, ahol a családjukból és a nemzetükből akarják kiszakítani az embereket, de mi makacsok vagyunk, és nekünk sikerülhet megtartani Magyarországot a keresztényi pályán, Lengyelország mellett az utolsó bástyaként a kontinensen.

Ugocsa non coronat; mi járunk az egyedüli helyes úton, hallhattuk Orbántól, és csakis azért maradunk még az Unió tagjai, miközben Brüsszel ránk akarja erőszakolni nagyhatalmi  törekvéseit, mert az álmainkat akarjuk megvalósítani. És amíg van erre esély, addig nem mozdulunk. Hogy végtére is át tudjuk fordítani – teszem hozzá én – a buta huszonhatokat, a több tagállamot. Azokat, akik nem látják át az orosz-ukrán háború lényegét, akik botor módon fegyvert szállítanak Ukrajnának, akik nem látják tisztán, hogy mit tesznek az amerikaiak, hogyan tüzelik keleti szomszédunkat, és akik számára nem világos, hogy a háborúból ki kell maradni. (Vagyis: nekünk tétlenül kell szemlélnünk, hogy Oroszország akkora szeleteket hasítson ki Ukrajnából, amekkorát akar…).

Ugocsa non coronat, próbálom magamban, illetve itt, kétezer karakterben összefoglalni, mit is üzent nekünk Orbán Viktor miniszterelnöki szűzbeszédében. És igen, azt üzente, hogy Magyarország egyedül, az ő vezetésével kivédi a háború okozta gazdasági károkat, az inflációt előbb megszelídíti, aztán megfékezi, mint ahogy sikerrel megvívta a harcát a világjárvánnyal szemben is. Ugocsa non coronat, mondá a magyar miniszterelnök, aki szerint nincs pezsdítőbb annál, ha lőnek az emberre, és nem találják el. Ötödször választották meg az ország élére; biztos igaza van.”

Nyitókép: YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ugocsa non coronat mondás nem azt jelenti amit Németh Péter belemagyaráz, amely történelmietlen és tömény hazugság.

A latin eredetű mondás egy történelmi időszakban keletkezett - sok hasonlóság van a jelenlegi helyzettel -és Magyarország szuverenitásáról, önállóságáról, a birodalomba való betagosítása ellen szól.

„Az Ugocsa non coronat latin kifejezés, azt jelenti, hogy Ugocsa nem koronáz. Ismeretlen eredetű történelmi szólás.
A hagyomány szerint Ugocsa vármegye írta ezt a lakonikus választ az 1505. év rákosi gyűlés határozatára visszautalva, amikor I. Ferdinánd a rendeket koronázásra hívta Székesfehérvárra (1527. nov. 3.).”

1505. év rákosi gyűlés határozatáról

„Werbőczy István ugocsai kisnemes 1505 októberében, a Rákos mezején tartott rendi országgyűlésen fogalmazta meg az úgynevezett rákosi végzést. A köznemesség egységesen foglalt állást az idegen trónkövetelőkkel szemben és kinyilvánította ragaszkodását egy nemzeti király személyéhez. Megfogalmazták, hogy az ország „rémséges szétrongyolódásának és csúfságos pusztulásának” az idegen származású királyok az okai, akik kegyetlenebbül dúlják Magyarországot, nyomorgatják a magyarokat, mint a török és akik miatt odavesztek a régi magyar területek: Halics, Ladomér, Bulgária, Ráma és Szerbia. Az országgyűlés II. Ulászló által küldött meghívójában közöltek ellenére a magyar köznemesség fegyveresen jelent meg. Október 12-én Szapolyai János erdélyi vajda párthívei (10 főpap, 53 országnagy, és 125 vármegyei követ) egymás védelmére szövetkezve, október 13-án kiadták határozataikat a királyt pártolók ellen.
A rákosi végzés kimondta: ha II. Ulászló törvényes házasságból született fiúörökös nélkül hal meg, akkor a leányági öröklést nem ismerik el, és nem választanak többé idegen uralkodót, csak „született magyart”. „

Röviden és köznyelvre fordítva, hogy a Németh Péterek is megértsék:

A Fidesz, Orbán Viktor nem támogatja az Európai Egyesült Államok célkitűzését, a birodalom építését, de támogatja a nemzetek fennmaradását, a nemzetek gazdasági egyenrangú szövetségét.
Mindez igaz az EU elképzeléseire és a korábbi szovjet,a jelenlegi orosz birodalomra egyaránt.

Amennyiben vizsgálat tárgyává tesszük I. Ferdinánd uralkodását, megtalálhatjuk a hasonlóságot a mostani EU-s vezetés és a tagállamok közötti kapcsolatot, melyre a „Ugocsa non coronat” mondás átvitt értelembe vonatkozik.

Akkor te intézd a hőszivattyút és fogd be a szád! Téged nem érint a gázszállítás problémája, tehát ne szólj bele abba, mások erről hogyan vélekednek. Remélem, örömmel viseled majd az olajszállításból adódó problémákat is, ha esetleg oda jutnánk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés