Orbán feladata, hogy legyen méltó a bizalomra

2022. május 15. 11:48

Ujhelyi István
Facebook
Az elmúlt 12 év Magyarország történelmi lehetőségének bűnös elszalasztása volt.

„VASÁRNAPI NYÍLT LEVÉL

Öt feladat az ötödik Orbán-kormánynak

Holnap, azaz hétfőn választják meg immár ötödik alkalommal Orbán Viktort miniszterelnöknek. Ismét kétharmados, vagyis tulajdonképpen korlátlan hatalom birtokosaként foglalhatja majd el a kormányfői széket. Az elmúlt tizenkét évben láttuk, a bőrünkön éreztük, hogy mire használta ezt a felhatalmazást: egy olyan sajátos hibrid-rezsim kiépítésére, amely elsősorban saját hatalomgyakorlását, vagyon- és befolyásszerzését szolgálja. Kétségtelen, hogy az elmúlt tizenkét évben lezajlott rendszerkiépítésnek vannak olyan eredményei, amelyek a nemzet valódi érdekét szolgálják, ezek azonban egyáltalán nincsenek egyensúlyban azzal a figyelemmel és erőforrással, amely a klientúraépítésre, a szűk elit feltőkésítésére és a mindezt elfedni szándékozó propagandára ment el.

Az elmúlt tizenkét év nem csupán a NER hibrid rezsimjét kiépítő időszak volt, hanem Magyarország történelmi lehetőségének bűnös elszalasztása is. Orbán Viktor olyan hatalommal és erőforrással rendelkezett az elmúlt időszakban, amelyet, ha nem a saját rendszere, hanem az egész nemzet szolgálatába állít, ma egy egészen más, egy – nemcsak szavakban, de a valóságban is – erősebb, fejlettebb, önállóbb és fenntarthatóbb országban élnénk. De, nem ezt tette.

Orbán Viktor hétfőn újabb négyéves kormányzati ciklusát kezdheti meg, ismét kétharmados, korlátlan hatalommal és lehetőséggel. A választók többsége minden ismert és eltakart bűn ellenére is úgy döntöttek: neki adnak felhatalmazást; ennek megértése és feldolgozása a mi feladatunk. Orbán feladata viszont, hogy legyen méltó erre a bizalomra és önös politikai játszmái mellett – vagy inkább helyett – a magyar társadalom legégetőbb ügyeire is érdemi válaszokat adjon. Nem csak szavakban, de tettekben is.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 102 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kapaszkodsz Ujhülye, kapaszkodsz? Nagyon kell az a pártelnöki hely, de honnan veszel hozzá pártot?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés