„De jó magyarnak lenni” – hangok az elnöki beiktatás közönségéből

2022. május 14. 16:55

Írta: Joó István
A díszceremóniát ezrek tekintették meg a Kossuth tér alkalmi lelátókon kívüli részén. Sokan kihasználták annak lehetőségét is, hogy a várnegyedbeli Sándor-palota belseje megtekinthető a beiktatás alkalmából.

A Kossuth téri beiktatási díszceremónia azzal ért véget, hogy a színpadi énekkórus és a közönség bensőséges egységben énekelte el a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdalunkat.

Magyar polgárként ünnepelni

 Egy 1943-ban született nyugdíjas budapesti hölgy, aki párjával együtt vett részt a Kossuth téri ünnepségen, a befejezést követően elmondta lapunk érdeklődésére: eleve tervezték a kijövetelüket és nem csalódtak. „Nagy tudású hölgyet választottak államfőnek: ez nekem nagyon imponált. Külön kiemelném Novák Katalin beszédéből a béke gondolatát.” A műsorból többek között az volt emlékezetes a megkérdezett asszony számára, hogy Rúzsa Magdi a köztársasági elnök kedvenc dalát énekelte el.

Tetszett neki a program magyaros volta, beleértve a népdalokat és néptáncokat. Az idősebb nemzedékhez tartozó hölgy azt is észrevételezte: a közönség soraiban, beszédjükből ítélve rengetegen lehettek határon túli magyarok is, és ezt örvendetesnek tartotta.

Egy külföldi cégnél menedzseri állásban lévő, harminc év körüli nő, Erika, Márai-olvasmányélményére hivatkozva vallotta, minden ünnepnek meg kell adni a módját, rangját. „A kíváncsiság hajtott ide, de az tudatosul bennem az elmúlt egy órában – árulta el a Mandinernek –, miért ne ünnepelnék meg valamit mind magyar polgár? Ez az egész itt nagyon meghatott, mert szépnek találtam.” Így fűzte tovább az iménti gondolatot:

„Szerintem egy köztársasági elnök beiktatását magyar polgárként, hazafiként megünnepelni, nos, ennek nem kéne függnie attól, hogy kormánypárti szavazó-e valaki vagy sem. Sőt

ez is egyesíthetne minket, attól függetlenül, ellenzékiek vagyunk vagy kormánypártiak.”

Erika kérte, feltétlenül írjuk bele a cikkbe: sokat jelentett neki, hogy Novák Katalin zárásként a Miatyánkból idézett, nevezetesen ezt kimondta ezeket az újszövetségi szavakat: „Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.” S hogy miért akarja ezt viszontlátni a megszólalásában? „Belőlem, aki istenhívő családból jövök – magyarázta –, ez a megnyilvánulás az érzést váltotta ki, de jó, hogy Magyarországon élek!”

 Apa-fia a feltárult Sándor-palotában

A beiktatás alkalmából nyílt napot szerveztek a nagyközönség számára az 1803-ban klasszicista stílusban épült, 2002-re felújított és 2003-tól a köztársasági elnök székhelyéül szolgáló Sándor-palotában. A várnegyed nevezetes épületének a pesti panoráma keretezte erkélye is látogatható volt; ott szólítottunk meg egy édesapát, aki általános iskola hatodik osztályába járó fiát vitte magával a Sándor-palota bejárására.

„Ritka alkalom, hogy bejuthatunk erre a helyre, s amikor a rádióban bemondták ennek lehetőségét, rögtön döntöttem: ezt nem hagyhatjuk ki. Alapvetően

az volt a motiváció, hogy megmutassam a fiamnak ezt a nevezetes és gyönyörű történelmi helyet”

– mondta érdeklődésünkre az apa. Fia annyit tett hozzá: „Nem mindennap lát ilyet az ember, nagyon tetszett a csillogás-villogás a tükörteremben, meg az, hogy innen fentről láthattam a várost.” 

A nyílt nap során délután három órakor Novák Katalin is megjelent a Sándor-palotában. Előbb az egyik teremben lehetett vele néhány közvetlen szót váltani és közösen fotózkodni, majd az imént említett panorámás erkélyen. 

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés